Napvirágok (Hit II.)

Füstös vitorláktól vörös az ég
s a gyökerek hangja kinő a földből,
a rét izzón ölelő menedék.
Felhők alá kuporodnak a szelek
hegynek ormán lapuló ködtől
az eső, mint kopogó szegek.
Fagyért sikolt mélyben a mag,
üres helyekre ezernyi árny dől,
leveleken lobbanó utolsó szavak.