Az eltévedt ember balladája…
Kerestem valamit egész
Életemben, nem tudtam
Mi az, boldogság, szerelem
Vagy talán csak magamat
Kerestem.
Jártam a világot, heted-hét
Országot, hegyen-völgyön át
Míg elfogyott a láthatár és
Nem volt több ország már!
Csodáltam a sok idegen ajkú
Népet, kiknek én voltam az idegen,
Nem tudták mit beszélek,
Mutogatnunk kellett.
Azon gondolkodtam, miért van
Annyi zűrzavaros nyelv mikor
Ha csak egy lenne, mindenki
Boldogabb lenne!
A másik a pénz, a valuta, ami a
Vérszopó bankok uzsora
Kamatja, szegény emberek
Csíráztatója.
Figyeltem a kínai kulit, aki
Egész nap húzta a kétkerekű
Riskát, arra gondolván, lesz-e
Elég rizs már.
Láttam az Ausztrál aboriginit,
Kengurut kergető gyerekeiket,
Az Új-Zélandi juhászt kinek
Kutyája kergette a báránysereget.
Álltam az ámulattól Machu Piccu
Legmagasabb hegyén, ahol
Az Inkák birodalma és Pizaro
Hadjárata véget ért.
Talán a legérdekesebb volt a
Királyok völgyében Tutanhamon
Arany koporsója, piramisok
Regéket mondója.
Megpihentem a Mont Blanc
Tetején, csodáltam a párizsi
Asszonyokat, a Szajna eldugott
Részein paráználkodó párokat.
Sok szép asszonyt láttam
Szerte a világban, de olyan
Szépek nincsenek sehol, mint
Otthon, Magyarországban.
Az utam végéhez ért és
Elgondolkodtam azon, hogy
Miért van az, hogy nagy része
Az emberiségnek boldogtalan.
Ez a föld ahol minden megterem
Embernek igazi értéke nincsen,
Pénzzel mérik a becsületet kinek
Több van, az minden lehet.
Pusztító. gyilkos háborúk melynek
Vége nincsen, hová jut az emberiség
Ebben a reménytelenségben
Elkárhozunk a végtelenségben.
Kerestem mi az élet titka de
Nem találtam sehol, eltemettük
Régen ne, hogy valaki megtudja
Hol van a boldogság útja.
Ágoston Tibor