nagyvendel: A fény árnyékában (vers)
Megjelent:
Témakör: Ezerszín



A fény árnyékában

Hová tűnik el a Nap,
ha lebukik a hegy alatt?
Halványan még vetül a fény,
örökre eltűnik, hihetném,
elnyeli a tengerfenék,
szikráznak a kék hullámok,
maradnak az árnyékok.
Holnapra van még esély,
némi éltető remény,
hogy újra felragyogjon a fény,
vágyakozva hihetném.
a Nap kergeti a Holdat,
a Hold követi a Napot,
vonzza, taszítja a Föld is,
mágnes két pólusaként akár,
szívja és nyomja a dagályt,
az örökös árapályt.
Kiskoromban, régen,
kipisiltem a
földből a kavicsot,
ha úgy adódott,
de most már, mintha
egy dézsából öntenék,
az idő nem menedék.
S erre kanálszámra szedhetném a ciánt,
a fél igazság félig gazság.
Az ígéret adósság,
az élet nem egy méznyalás.
Olyan az egész hóbelevanc,
mint kósza árnyék a fényben.
Hová tűnik el,
ha elolvad a hó,
a fehére belőle?
A víz elfolyik előle,
meg kéne maradnia emlékeztetőre.
Néha ólomködben járok,
nem jönnek elő a tudományok,
lehúznak a mélybe az álmok.
Nyílnak-e még nekem
az újabb tavaszban
tarkuló virágok?
Árnyak vetülnek a fényre,
magasabb szempontok.
S hogy végezetül
kijöjjön a képlet,
osztok és szorzok,
a halványuló fényekből
elfutnak az árnyalatok,
maradnak a sötét foltok,
amióta kuksi vagyok,
egyebeket nem mondhatok,
feltörnek a gondolatok,
hát Te még élsz?
Ha lettem is, miért vagyok?



Megjegyzés: Sajátos filozófiám
2019. július 31.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/159302