Ravain: Világok találkozása 02. (sci-fi)
Megjelent:
Témakör: Fantasy



Világok találkozása 02.



Végigolvasván a levelet, egy új, csodálatos világ tárult fel előtte, melynek, akkor még csak remélhette, hogy részese lehet. De két hónap múlva, mikor Géniusz segédletével, részletesen megtervezett szökését véghezvitte, valósággá vált számára a „levél ígérte”. Bár apja Alkroni volt, mégis örökölte édesanyja különleges képességeit.

„Szinte már sajnálatra méltóak. ” hömpölygött tovább gondolatfolyama, az előtte elsiető földi lényeket szemlélve. „Sötét árnyékot vet arcukra a lelkükben dúló vihar. ” összegezte a látottakat, miközben lassan a levegőbe emelkedett. „Egyikük sem testvére a lágyan simogató Szellőnek. Szegények, a béke teljességére sohasem lelhetnek. ” pillantott vissza rájuk, majd megállapodott egy hatemeletes bérház tetején, és lehunyt szemmel hangosan folytatta.
- Végtelen Időfolyam… - csendültek szavai tiszteletteljes pátosszal. - Apró pillanat gyermeked kéri tőled, ha méltónak tartasz rá, mutasd meg háromszáz évvel korábbi arcodat. A történést, ami tán több világ jövőjét is befolyásolja.
A „felelet”, mely megnyitotta a Múlt Kapuját, emberi lény számára érzékelhetetlen lett volna. Ám ő If gyermeke, a lényé, aki Relor bolygó természetvilágának „lelkeként létezett” mindaddig, míg a Hódítók, köztük Angra apjával, fel nem dúlták azt a békés világot. Attól a perctől kezdve, hogy magukkal hurcolták, a lassú pusztulás elkezdett mindent bekebelezni a bolygón.
- Köszönöm a választ. – mondta néhány másodperc múltával Angra, majd gondolatban folytatta. „Helyes hát a megérzésem. Az űrhajó, fedélzetén apámmal, ezen épület helyén zuhant le háromszáz éve. ”

2019 06. 10. 14 óra 10 perc, New York, 127. utca

Steven elszánt szívvel pillantott le a tízemeletnyi mélységbe, de elszántságát nyomban darabokra törte az elé táruló látvány. Odalent a kocsik csak száguldó hangyáknak tűntek, ám ha lép még egyet, pár suhanó pillanat, és az egyik tetején végzi, vagy a betonon. De hát épp ezért jött fel az irodaház tetejére. Most már nem futamodhat meg gyáva nyúl módjára. Ha az Élet kín és gyötrelem, megváltás a Halál. Egyetlen lépésre van a megváltástól… Hát akkor mire vár?
- Csak a gyenge, gyáva emberek dobják el életüket. - mondta Kate pár héttel korábban, a lány, aki úgy száguldott be életébe, akár egy tornádó, és menthetetlenül magával ragadta, pedig mindaddig csak a munkájának élt.
A 112. utca elején található kedvenc presszójukban ültek kávét kortyolva, s akkor még fel sem merült benne, hogy valaha ő is a „gyáva, gyenge emberek” táborát fogja gyarapítani.
- Én épp ellenkezőjére vágyok, mióta megismertelek. - felelte kedves mosollyal. - Azt szeretném, ha két életem volna, s az egyik minden percét veled tölteném.
- Lehet rám unnál hamar! - nevetett Kate, s máig tisztán emlékszik rá, ahogy gyönyörű, selymes szőke haján, lágyan megcsillant a presszó ablakán „belopakodó” kora tavaszi napfény.
- De sajnos csak egy életed van, s a mai délelőttre jutó közös percek máris elfogytak. - pillantott az órájára a lány. - Már vissza kellett volna érned az irodába, hiszen a kampány közepén vagytok.
- Vannak ott elegen nélkülem is. - legyintett lazán Steven, pedig mielőtt megismerte Katet, elképzelhetetlennek tartotta volna egy ilyen mondatot.
- Szerintem érthető, hogy inkább vagyok egy gyönyörű hölggyel, mint több tucat unalmas fickóval. - tette hozzá lágyan megérintve a „gyönyörűség” csuklóját. Harmincöt éves kora ellenére, először ragadta el magával úgy igazából a Szerelem, emelte lelkét egészen az égig, hogy onnan taszítsa a pokol fenekére „egy laza mozdulattal”. Amikor három héttel később kimondta Kate, hogy „vége”, hosszú percekig nem akarta elhinni, felfogni, mit jelent számára ez a szó. Rémülten fogódzókat keresett, melyekbe megkapaszkodva, még rálelhet akár egyetlen cseppnyi reményre is. De hiába volt minden, attól a perctől kezdve lelke apró fadarabként, vad sodrású folyó martaléka lett, mely menthetetlenül magával ragadta a mai nap felé, mikor beállt a „gyenge, gyáva emberek” táborába.
Hátrapillantott a feljáró ajtaja felé. Talán döntését elodázhatná egy nappal későbbre. Egy nap nem a világ. Vagy mégis, ha úgy érzi a világ összes fájdalma, bánata rászakadt? „Ó nem. ” rázta meg a fejét fanyar mosollyal arcán. „Egyetlen árva percet sem várhatok tovább. ”
Féllépésnyivel közelebb araszolt a peremhez. Most már tudatosan előre nézett, nehogy a „Mélység Szörny” béklyót verjen lelkére-testére. Ha van Mennyország, talán odakerül, de az sem érdekli, ha egyenest a Pokolba, mert még az is jobb hely a Földnél. Széttárta karját, hogy „útra keljen”, akár egy angyal, de aztán az utca betonján végezze halandó emberként.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/159229