Olhon

Ha lehunyom szemeimet
ismét ott vagyok,
mint fákon eső-mosta,
szélcibálta imaszalagok.

Míg hűs a reggel,
a ködpára felszökik,
bevonja szürkéskék eleggyel
a sziklák ráncait.

Míg lehunyom szemeimet,
eszembe jutnak a fenyvesek,
sziklapadkák, jurták,
harmóniában élő emberek.

Látom, ahogy búcsúzik a nap,
s a Bajkál hullámain megtörik,
a hazatérő halászcsónakot
utolsó sugarai fürdetik.

Ha lehunyom szemeimet,
ismét ott vagyok,
és újra hallom azt a
fülbemászó burját dallamot.