Baráth Zoltán: A Kályhától Indulva (sci-fi)
Megjelent:
Témakör: Fantasy



A Kályhától Indulva



/Köszönet és hála Jules Verne, és William Gibson íróknak, a steampunk irányzatért! /

Jóságos tervezőm és létrehozóm számára valóban a kályha volt az első állomás, mikor hozzáfogott megépítésemhez. Utólag átnézve tervrajzait, tiszta csoda, hogy mégis itt vagyok. és úgymond: „élek”. Élek? Nem is tudom. Hiszen csak egy robot vagyok, melyet gőz hajt. Mégis rendelkezem bizonyos fokú öntudattal. Maga a kályha, mely a műhely sarkában ácsorog, szintén saját tervezése volt, mely cseppet sem tükrözte az akkori hasonló alkotmányok kinézetét. Kovács-üllő kinézete volt. Ám hosszúkás. és széles, mint egy asztal. Ezen kalapálta ki bádogtestem elemeit külön-külön. Női testet alkotott a megfelelő domborulatokkal, és elnevezett Lucille-nek. Mindezt pusztán fogadásból tette. Miután elkészültem, ám még mielőtt öntudatra ébredtem volna, hívatott egy piktort, ő pedig a testfestés művészi kivitelezőjeként megalkotta végső formámat. Bádog testemen immár bőrnek ható festménnyel, valóban kezdtem úgy kinézni, mint egy igazi, élő nő. Ezután fabrikált még rajtam a Mester, nem a piktor, hanem tervezőm és megalkotóm. Belém építette a gőzmeghajtású kis motort, mely végtagjaimat működésre bírja. Plusz valamilyen általa is boszorkányosnak nevezett módon, belém építette azt a modult, melytől öntudatra ébredhettem. Ekkor anyanyelvén, olaszul kiáltott fel:
- Ma questa é una manifestazione! Magnificante!
Azaz: - Ez ám a manifesztáció! Magnifikáns! – ahogy ez angolul hangzott volna, mivel tervezőm Londonban élt ez idő tájt. Naplót vezetett minden munkafázisról. Majd folytatva ezt, feljegyezte minden megmozdulásomat, minden egyes megnyilvánulásomat Két hétig úgynevezett: „teszt-üzemben futtatott”, mielőtt bejelentette elkészültemet a Szabadkőműves Páholynak, melyhez tartozott. Ezután pedig kitűzte a bemutató időpontját.
Eljött a Nagy Nap! Az összes páholybeli Nagymesternek, és minden tagnak leesett az álla. Bemutatóm annyira jól sikerült, hogy tervezőm, és megalkotóm ott, abban a percben megkapta a nagymesteri beavatást. Mindez idáig rendben is volt. Sajnos azonban, több mint valószínűleg irigységből, eljárt valakinek a szája. IX. Piusz Pápa maga elé rendelte tervezőmet, és megalkotómat velem együtt. Ott helyben boszorkánysággal perbe fogták, és élethossziglan tartó fogságra ítélték, melyet a Vatikán egy eldugott sötét pincéjében sínylődve kellett elviselnie ezután. Engem, a „Boszorkányos Gépezetet” pedig, szintén elrejtettek egy titkos kamrában. Azóta is ott állok egy üvegezett vitrinben, rengeteg más, igen furcsa kiállítási tárggyal együtt, melyeknek létezésébe mindig az újonnan megválasztott pápát avatják be szigorú titokban. A közvetlenül mellettem lévő vitrinben a zsidó nép szövetségi ládája pihen.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/158839