Lélek-fészek
Sajgó métely
sár-lavina, tűz-fészek
s nem egy állom,
a valóság
miben élek.
Félek!
ha léket kap,
s ha a szél már bele nem karol,
porrá lesz a testem,
s lelkem elárvul - kicsorbul.
S ha az élet sziklás peremén,
vérem dermedten
s feketén, megfagyasztja a napot
taszítva árnyékba, a múltat és holnapot.
Hisz mosolyod hozhat,
számomra szebb napot,
és csak csókod adhat reményt,
Hogy nem egy múló holnap leszek,
ki árnyékot se vet,
s nem csak egy ember,
ki angyalodként elbukott...
S nem hagyva mást szívedben
csak könnyeket s haragot.
Csak az igaz szerelmünket.