Így szerettem
Szerettem, a szerethetetlent,
ittam, az ihatatlant,
már véget ért az ének,
mint a mosolyod, az éden.
Ma nem marják kígyók torkomat,
s így is folytogat a gondolat,
tán szeretem, de lehet mégse,
gyermeki ez elme működése.
Elmúlt a béklyó,
nincs ajak, nincs szó
se érintés vagy pillanat
mi visszahozná, múltbéli titkomat.
Pengém vérvörös tűzben ég,
karomról cseppen a sötét fény,
szavam a fellegekben járna,
de lelkemre, a pokol vár ma.
Ellepett a hamis tudat,
végül így tisztítom múltamat,
így szerettem, a szerethetetlent,
így feledem, a feledhetetlent.