Ravain: A jövő záloga - Ha Isten lejönne közénk (sci-fi)
Megjelent:
Témakör: Fantasy



A jövő záloga - Ha Isten lejönne közénk



„Lehet már köztünk él régen,
De eddig még senki sem ismerte fel.
Itt lent, ne keresd Őt a fényben,
Csak sikátor mélyén, hol éhezőkre lel. ”

Valami azt súgja, ha Isten lejönne közénk, koldusgúnyát öltene, és csak ülne-ülne egy forgalmas utca járdáján. Bizonyára kezdetben lelkét boldogság töltené el, hogy habár nem fedheti fel kilétét, de itt lehet közöttünk, nem csak a távolból kíséri nyomon lépteinket. Ám attól tartok nagyon hamar ténylegesen koldussá válna a járdán ülve, mert az emberek nagy része úgy sietne el előtte, hogy rá sem néz.

„Pillantása mindent elmesélt,
Pillantás mégsem válaszolt.
Pénzt, ő még sohasem kért,
A Szeretet koldusa volt. ”

Azonban, akik mégis ránéznek, általában csak közöny, vagy ellenszenv árad lelkükből. „Ingyenélő! ” „Menne inkább dolgozni. ” „Biztos piára kell neki az összekoldult pénz. ” Az arcukra van írva, hogy mit gondolnak, még a fejükbe sem kell néznie, pedig megtehetné.
Egyszeriben kétely hasította át, talán rossz ötlet volt lejönnie a Földre. Be kell látnia, még mindig csak a hozzá vezető út elején járnak az emberek. Legszívesebben felállna és egyszerű, tiszta szavakkal szólna hozzájuk, beszélne jövőjük zálogáról, a Szeretetről, de ehelyett csak szomorúan maga elé nézve lehajtotta fejét.
„Pedig a Szeretetnél nincs egyszerűbb dolog a világon. ” gondolta. „Csak teret kell engedni „Számára” és árad-árad feltartóztathatatlanul. De az ember mindössze apró résen keresztül engedi be lelkébe. Úgy alkottam meg őket, hogy a saját döntésük legyen, amikor kitárják lelkük ajtaját. Ám ehelyett csak egyre több retesz kerül fel az ajtóra. ”

„Mosolyt alkotni
Bánatból,
A porból felkelni
Jó párszor,

Rácsodálkozni
Istenre.
Az élet értelme
Mi más lenne? ”

Elmélkedését apró vakkantás törte meg. Felkapta fejét.
Egy kiskutya épp Őt vizsgálgatta kíváncsian, apró tappancsain toporogva. Vakkantott még egyet, mire Isten elmosolyodott.
- Igen, látom hogy itt vagy. Mit szeretnél?
Pillantásuk találkozott, s nyomban feleslegesnek érezte kérdését. Két dologra vágyhat ez a kutyus, de mivel még egy kenyérdarabka sem volt nála, „csak” a másik dolgot válthatja valóra. Így hát óvatosan előre nyújtva kezét megsimogatta. Mindössze néhány apró mozdulat volt, mégis tán többet ért a kis lénynek, mint a világ legnagyobb velős csontja. Összerezzent az érintéstől, de mégis egy helyben maradt. Már nagyon régen érinthették így, sőt talán még soha. Istennek nem kellett a lelkébe pillantania, hogy érezze magányát, szomorúságát. Szerette volna kezébe venné, és átölelni, de nem támaszthat benne hamis reményt, hogy végre gazdira lelt.
- Nézd anyu, de aranyos. - állt meg egy kislány előttük. Piciny hátizsákjából plüss nyüszi „kandikált rá” a nagyvilágra.
- Igen, de nem érünk rá, elkések a munkából. - felelte édesanyja az órájára pillantva.
- Csak cseppnyi időt kérek neki. - guggolt le a gyermek, és Istenre pillantott. - Megsimogathatom?
- Őt kérdezd. - biccentett a kérdezett a kutyus felé.
A kislány kérdően a serényen farkcsóváló állatkára pillantott, mire az vakkantott egy aprót.
- Megengedte. - mosolyodott el Isten. - Érintéseddel csenj bátran egy kis boldogságot életébe.
A gyermek megtette, de édesanyja már néhány másodperc elteltével hozzáhajolt, és lágyan megfogta karját.
- De most már tényleg menjünk...
- Még egy percet adj számára anyu. Vagy sajnálod tőle a boldogságot? - pillantott fel rá gyermeke, mire zavartan elmosolyodott.
- Őőőőő... Dehogy sajnálom. Na jó, de tényleg csak egy perc. - tette hozzá, ám aztán a modern világ legnépszerűbb vívmányának hála kicsivel több lett a percből, mert a barátnője kereste mobilon.
- Mi a neve a kutyusnak? - kérdezte a kislány, a simizést egy pillanatra sem abba hagyva.
- Még nem tudom, mert én is csak nem rég ismerkedtem meg vele. - felelte Isten, miközben pillantása megakadt a továbbra is mozdulatlanul kandikáló plüss figurán. - De te a nyuszidat már biztos elnevezted.
- Igen. Nyufi Nyuszi a neve, mert aranyos. - szögezte le a gyermek a tényeket, aztán hátranyúlt, és óvatosan kihúzta az állatkát a hátizsákból.
- Tessék. - nyújtotta át Istennek. - Azt mondta még a hátamon lustálkodva, hogy kedvel téged, és szívesen itt maradna veled. Nagyon szeretem őt, de épp ezért nem állhatok a boldogságának útjába.
Isten átvette a nyuszit, s tán először létezése alatt néhány pillanatig nem találta a szavakat. Megannyi felnőttben hiába kereste önmagát a korábbi percekben, s most, egy apró gyermek élesztette fel számára a reményt.
- Ez nagyon kedves tőled, ám... - kezdte újra szavakra lelve, de a csöppség máris „elnyisszantotta szavai fonalát” Úgy tünt a szerepek megcserélődtek, a kislány lát az Ő lelkébe.
- Nyugi, nem maradok barát nélkül, mert a kutyus érzem, hogy engem is megkedvelt.
- Tehát cseréljük el őket? - kérdezte Isten meglepett mosollyal.
- Ez egy nagyon buta kérdés volt. - fedte meg a gyermek teremtőjét. - Matricát szabad cserélni, de nyuszit és kutyust tilos. Vagyis csak úgy, ha ők is szeretnék.
- Értem, és ezentúl ezt észben tartom. - bólintott Isten. - De sajnos a kutyusnak nem én vagyok a gazdija, így jobb, ha itt marad velem, hogy rátaláljon.
A kislány néhány pillanatra elgondolkodott a hallottakon, aztán bólintott.
- Most okosat mondtál, mert a járdán nagyobb eséllyel bukkan rá a gazdi, mint az oviban.
Édesanyja épp ekkor fejezte be eszmecseréjét egy új fajta hajfestékről, így hát felgyorsultak az események. A plüssnyuszi visszakerült az eredeti gazdájához, minden adott volt az induláshoz.
- Szia kutyus. Remélem még találkozunk. - hajolt közel a hozzá a gyermek a „záró simizés” közepette, majd felemelkedve búcsút intett a „koldusnak” s megfogva édesanyja kezét, távozott.
A kutyus követte pillantásával, aztán Isten felé fordult, mintha ezt kérdezné: „Most tényleg elmegy? ”
Isten már bólintott volna szomorúan, de váratlanul a kislány megtorpant, és visszaszaladt hozzájuk. Először Őt ölelte át, de olyan szorosan, mintha sosem akarná elengedni. Aztán persze a kutyus következett, s habár „csak” néhány újabb simit kapott, de minden bizonnyal felért a kis lény számára jókora öleléssel.
- Legyél mindig jó, vezéreljen a Szeretet, és nem tévedsz el az Élet országútján. - mondta Isten búcsúzóul, de a gyermek még nem tekintette lezártnak a beszélgetést.
- Akkor olyan felnőtt válik belőlem, mint Te? - kérdezte őszinte, nyílt tekintettel.
- Erre majd szívedben leled meg a választ.
- Rendicsek, megkeresem, ha beértem az oviba. Most furcsa, de azt súgja, hogy mi még találkozunk.
„Így legyen. ” szerette volna mondani Isten, de ehelyett megsimította a gyermek arcát, aztán útjára engedte....
A gyermeket, aki átölelte Őt még itt a Földön.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/158738