A Vörös domb legendája (9.)

9.

Odalenn a sziklamélyben
Tajtékot vet a Tybiskus,
Rosszallása zúg az éjben,
Óh, Mária benedictus.

Bár a hajnal kukorékol,
S a szélkakas megcsikordul,
Mégsem akar megvirradni,
Sötét felhők járnak zordul.

Fenn a várban kaput nyitnak
Megszeppenve a cselédek,
Huszthy vajda pillantási
Tőrdöfésekkel felérnek.

Ott a gyermek kiterítve,
Mongol kopja rajta jelnek,
Vállán ott a Huszthy-billog,
Mégsem kaphatott kegyelmet.

„Atyaisten, ott az égben
Nem volt elég vér e tájon,
Hogy e drága gyermekemnek
Vérét ontani muszájjon?

Lássuk akkor, hogy megy együtt,
Vér a vérrel folyjon egybe,
Ifjú vére az öreggel
A Nagy-ágba mint megyen le! ”

Hosszú kése vadra fenve
Gyorsan fordul meg kezében,
Pillantás alatt vörös lesz,
Ami fém volt, ami ében.

Huszthy vára már elomlott,
Térdre hulltak fenn a tornyok,
Néha napján napnyugatkor
Mégis vannak furcsa dolgok.

Valóság-e, vagy legenda?
Szájról szájra úgy öröklik,
Hogy a domb Ilonka napján
Éjféltájban felvöröslik.

V É G E