A Vörös domb legendája
1.
Odalenn a sziklamélyben
Tajtékot vet a Tybiskus,
Aki fentről alátekint,
Halkan mondja: Jézus Krisztus.
Átellenben összecsobban
A Nagy Ág sebes vizével,
Habra hab dől hófehéren,
Fülsiketítő zenével.
A fellegvár tornya körbe
Fürge ácsoktól tolakszik,
Asszony, gyermek mind követ hord,
Mert a várúr megharagszik.
Itt a pórnak nincs nyugalma,
Tart a tűztől, tart az ártól,
De egyiktől se oly szörnyen,
Mint magától a tatártól.
Huszthy vajda szeme villog,
Lépteit úgy szaporázza.
Mi lesz, ha a tatár megjön,
Rémmesékkel magyarázza.
Batu kán a horda élén
-Menekülni már hiába -
Könnyű győzelmet remélvén
Betört Transsyilvániába.
Kürt rivallik, mén nyihordul,
Sürgölődnek a cselédek,
Hadba vonul Huszthy vajda,
Mert a tatár már temérdek.
Vonulásra kész a hadnép,
Bár a gyermek nem akarja,
Huszthy vajda felesége
Csaba úrfit vigasztalja.
Kapu zárul, kész a torlasz,
Elsáncolják az erődöt,
Ember által nem hatolhat,
Az őrség is megkettőzött.