Kővé vált erdő a hitt ereje



Kővé vált erdő, Mily rettenet.
Virágzó, termő már nem lehet.
Vajúdva a mindenség közepén.
Nincs senki, csak Isten meg én.

Nem beszélünk, nem szólunk
Gondolatban kóborlunk.
Mást álmodik az Úr, mást álmodom én is,
Valahogy az elmélkedés is rémiszt.
Sivár, kopár, szürke hamu,
Erre a mélységes csend a tanú,

Hol az erdő suttogása?
Hol van daloló madárka?
Hol a homok aranyfénye?
Hol állatok üvöltése.
Hol szirom virágzó réten?
Hol méhecske zümmögésben.
Hol a patak zúgó árja?
Hol halacska csobbanása.
Hol a fénylő kék ég alatt?
Hol találok sasmadarat?
Hol a paplanom melege,
Gyermekeim szeretete?

Kérdem Istent, mivé föld?
Hát semmit sem örökölt!
-Hagytam magot, most elvetem,
Még mindig termő a hitem.