Sárosnevű
Ha neveden hívnálak, bemocskolnálak,
És halálnak ezer kínjával várnálak.
A reggeli fény haloványan rám ragyog,
Éjjeli képedből mindent hátrahagyok.
Pecsét vagy az agyban, kapilláris nyílik,
Porszem a harmatban, tisztaság enyészik.
Fejemben a zúgás néha halkul szépen,
Más mosolya végül úgyse' tartja épen.
Foszlanak a csókok. Miért is vágyódom rá?
Az üres semmiben bukik minden alá.
Most még alszom. Nyugalmam ajtaján kopogsz,
De a reggel lesz az, mi majd könnyeket hoz,
És a patak-szemű ébredés azt súgja:
Neved nem a szám, az elmém előhívja.