boszorka: Varázslatország (mese)
Megjelent:
Témakör: Somolygó



Varázslatország

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy lány, aki minden éjjel különös álmot látott. Álmában volt egy ország, Varázslatország, ahol királylányként boldogan élt, csak egy valami hiányzott még, hogy teljes legyen a boldogsága, egy szőke herceg, aki fehér lovon jön, és a nyeregbe maga mellé emeli, mélyen a szemébe néz, és lágyan megsimogatva az arcát, kimondja a nevét. Megálmodta ezt, és szentül hitte, hogy eljön érte. Történt egyszer, hogy a lány megint Varázslatországról álmodott, és találkozott egy szegény legénnyel, aki barna hajú volt, mégis, valahogy szőkének tűnt. Ő legalábbis úgy látta, mikor a napfény ráhullott a fiú hajára. A királylány elmondta, hogy csak annak a hercegnek a felesége lesz, aki szőke, és aki maga mellé emeli a nyeregbe, és kimondja a nevét. A legény csodálkozva nézett rá, és magában már a királylány neveket sorolta, de egyiket sem merte hangosan kimondani, mert nem akarta az egyetlen lehetőségét elhibázni. Töprengve elballagott, és szomorúan gondolt arra, hogy nem lesz ő sohasem a királylány férje, mert hogyan találhatná ki a nevét? Álruhás herceg ugyan, de a haja barna, nem is beszélve, a kitalálandó névről. Nemsokára a királyfi megbetegedett. Az orvosok aggódva hajoltak az ágya fölé, nem tudták, hogy a herceget a reménytelen szerelem betegítette meg. Egyszer egy jó boszorkány érkezett a palotába, ő is a betegség miatt jött, mint annyi más kuruzsló, orvos és vajákos. Amikor bevezették a betegszobába, az ágyhoz lépett, és azt mondta: a herceget megátkozták, és csak egy királylány kezéből átvett kis ibolyacsokor segíthet rajta. A király kidoboltatta, hogy az a királylány, aki ibolyát hoz a hercegnek, és az meggyógyul, jövendő királynéként élhet tovább az udvarban, nagy pompa közepette. Telt múlt az idő, sokan érkeztek, de hiába adták a hercegnek ibolyacsokrukat, az egyre csak sorvadt, és mind betegebb lett. Végül a király mérhetetlen haragjában máglyára küldte a jó boszorkányt, és parancsba adta, hogy irtsanak ki minden ibolyát a birodalomban. A herceg azonban érezte, hogy amit a jó boszorkány mondott, az fog segíteni rajta, ezért összeszedte minden erejét, álruhás udvari bolondnak öltözött, és útnak indult, hogy megtalálja az ő királylányát. A lány ekkor felébredt, mert Varázslatországban nem tartózkodhatsz örökké, néha élni kell a való életedet. Reggel elvitte a gyerekeket az iskolába, és dolgozni ment, mert az életben dolgozni kell, és csak nagyon kevés igazi királylány létezik. Főleg feleségek és anyák vannak, akik elfelejtették, milyen is királylánynak lenni. Aznap is eljött azonban az este, az álmok ideje, és a lány aludni tért. Az álom folytatódott, azonnal meglátta a herceget, udvari bolondnak öltözve, csörgősipkával a fején. A herceg egyik tartományból a másikba vándorolt, mindenhol kereste az ő királykisasszonyát, de sajnos sehol sem találta. Egy szép napon aztán a szomszéd király országába ért, és ahogy fáradtan egy sűrű erdőben poroszkált, véletlenül összetalálkoztak. Persze, véletlenek nincsenek, de ez Varázslatországban történt, ezért senki se lepődjön meg nagyon. A királylány éppen ibolyát szedett, ő maga sem értette miért, de megálmodta, hogy az ibolyáknak köze lesz az ő boldogságához. Amikor a barna hajú herceg meglátta, majdnem lefordult a nyeregből, a szíve hevesen kezdett dobogni. Azonnal megismerte a lányt, akinek még mindig nem tudta a nevét, de szinte meg sem gondolva, derékon kapta, és maga mellé ültette a nyeregbe. Szépségétől megbabonázva gyengéden megsimogatta az arcát, majd észrevette kezében a virágot. Hangosan felkiáltott meglepetésében: Ibolya! A lány könnyekben tört ki, mert megvalósult álma, a szőke herceg (igaz, csak akkor tűnt annak, ha a nap fénye ráesett a hajára) fehér lován eljött érte, a nyeregbe emelte, és kimondta a nevét, mert a királykisasszonyt Ibolyának hívták. A herceg megcsókolta, hazamentek, és boldogan éltek, higgyük, hogy Varázslatországon kívül is, amíg meg nem haltak.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/158451