Bánfai Zsolt: Azonosulás (vers)
Megjelent:
Témakör: Elmélkedés



Azonosulás

Nem akartam mást, csak látszani;
pergő dobszóban szünetként játszani
a csendet és lenni a levegő,
lépcsőre dermedő jövő.
Ütemre lépdelő gyászhuszár.
Önfeledten játszani, ahogy
lágy ólak közé szorulva a napsugár,
míg karcos csendben ázottan
önmagát keresve liheg a táj és
barázdák közé bújva vajúdik a határ.
Vagy csillagok közt zuhanó térben
a kéklő égben - én nemes ékkő
oldódtam mint kacér, büszke nő,
és vágyódtam a végtelenbe -
s mint fénybe ragadt apró lepke
koppanok a nyirkos levelekre.
Szorgos hangyaként hordom
hátamon az életem;
s akartam vagy nem megállni,
múló arcok közt meglátni mindazt,
mi értem volt vagy ellenem -
gyorsvonatként száguldott körben
néma évgyűrűin az idő velem.
S úsztak vele állomások, fényes arcok,
ismerősök - majd egyre mások,
vér és könnyek öntözték a földutat.
Most hulló levelek közt büszkén járok,
de jöttödre még mindig várok,
szikla léptű nemes öntudat.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/158231