Farago-Aranka: Karácsonyi emlékek közt válogatva (jegyzet)
Megjelent:
Témakör: Karácsony



Karácsonyi emlékek közt válogatva

Mivel sokat vagyok egyedül, és meggyengült szemem miatt nem olvashatok annyit, amennyit szeretnék, sokszor szemezgetek régi, hol fájó, hol szívet melengető emlékek között.
Közeleg a karácsony és így természetes, hogy az ünnephez kötődő emlékek kerülnek felszínre.
Most több mint ötven év távlatába néztem vissza.


1960-at írtak abban az évben, és nehéz életszakaszban voltunk. Nagyapám már tíz éve szenvedett tüdőbetegségben, és orvosai szerint már rövid idő maradt hátra, megszenvedett minden lélegzetvételért lakásunk egyik szobájában fekve.
Én a második osztályt jártam és szorgosan szedegettem össze az összes létező gyerekbetegséget, mintha cukorkát osztottak volna érte.

Ünnepek előtt éppen influenzából lábadoztam, sajnos nem kifelé. Hirtelen felszaladt a lázam, egy csepp folyadék, egy falat étel nem maradt bennem. Estére anyukám kezdett kétségbeesni, hogy itt komoly a baj, és mivel telefonunk nem volt, engem bezárva rohant házi orvosunkhoz. Éppen zártak, de az ablakon bekopogva meghallgatták, és már adták is ki a kórházi beutalót. Mire hazaért, házunk előtt állt a mentő. Acetonos hányással és kiszáradással vittek a gyermekkórházba, mely rideg volt és barátságtalan. Vas ágyban kuporogva vártam, hogy mi következik, kétségbeesésem mély kútjába zuhanva. Mellettem egy apró fiúcska feküdt, nem látogatta őt senki, és suttogták az ápolók, hogy innen nevelőotthonba viszik. Szegény gyermek, hogy magát szórakoztassa, előre-hátra dülöngélt ültében értelmetlenül motyorászva.

Velem szemben már gyógyulófélben lévő lánykák voltak, akik elhagyhatták az ágyat, és jóízűen játszottak. Némi irigységgel néztem őket.

Nekem ennem nem volt szabad, éjjeli szekrényemen egy fém bögre árválkodott kihűlt sós teával. Nem úsztam meg a sorozatos injekciókat és az infúziót se.

A látogatás abban az időben nagyon szigorú volt, egy héten háromszor jöhettek a szülők adott időben, és ha lejárt a látogatás, nagy hangú nővérkék zavarták ki őket, bár nehezen szakadtak el beteg gyerekeiktől.

Így közelgett a karácsony ünnepe, és eljött Ádám, Éva napja. A kis betegek zöme már csomagolt, készült haza, csak nekem nem szólt senki, hogy mehetek. Szüleim bejöttek, és némi vita után engedtek csak haza azzal a feltétellel, hogy ünnepek után visszavisznek, és hogy otthon is orvosi felügyelet mellett leszek. Ez meg is volt oldva, mert körzeti orvosunk, szigorú, olykor bizony roppant kellemetlen modorú ember volt - Isten nyugosztalja - de a gyerekeket szerette, szó nélkül jött hétvégén, ünnepen is.

Így értünk haza, és én olyan elcsigázott voltam, hogy lefektettek, és azonnal elaludtam.
Szüleim feldíszítették mellettem a fát úgy, hogy észre se vettem, csak a csengőszóra ébredtem. Örömmel csodáltam a csillogó fát, mely alatt a sok mesekönv mellett ott volt az oly áhított babaszoba-bútor is.
Nagybátyámékkal ünnepeltünk, nagypapa már át se tudott jönni a másik szobából.

Az ünnepek után még sok megpróbáltatás várt ránk, Nagypapa eltávozott pár hét múlva örökre, és másik Papa is követte őt. Én a kórházban bárányhimlővel fertőződtem meg, vissza se lehetett vinni, és ennek megkoronázására még szamárköhögést is kaptam.

De akkor, ott, a gyertyák pislákoló lángja alatt pár percig boldogok voltunk, mert együtt volt a család, ott voltak szüleim, mint kis Jézus körül a Jászolban, és hittük, reméltük, hogy csak jobb jöhet.

Jött is sok kellemes karácsony, jó egészséggel, ajándékokkal, csillogással, nagy társasággal, de ezt a keserédes, fájóan szépet soha se feledtem.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/158201