Apám száz éve

Apám száz éve
Fadd, 1918. augusztus 29 - Szekszárd, 1994.
Emlékező hangulatvers

Hogyha ma is élne,
száz éves lenne.
Megjárta a világot,
többet is mint amit vágyott.
Marasztalták a gazok,
elvégezte náluk
- mondván -
a mozigépész tanfolyamot.
Azt akarták hogy ne legyen,
ott a vadkeleten,
de ő megmaradt nekem.
APÁM mindig nyújtotta kezét,
hogyha találkoztunk,
boldogan fogadtam,
megtiszteltetésként vettem,
Ő volt a példaképem
nem valami drogos celeb,
vagy fahangú rockénekes,
ahogy ez manapság lehet.
Mindig a jóra nevelt,
a szép felé terelt..
megszerettette velem a könyveket.
Ha írtam örült neki,
észrevettem hogy figyelt.
Ha valamit nem kaptam meg,
annak sok oka lehetett,
mert nem volt rá pénze,
és mindegyőnk másképp neveltetett.
a többi nem számos.
Szerette a huszadik századot,
melynek elején még
karddal harcoltak a huszárok,
vége felé már
rakétával ostromoltak más planétákat,
nem sok köze lett hozzájuk.
Volt ő főnök is,
vagy akár napszámos.
egyébként amit lehetett,
mindent megadott,
és megengedett.
elmentem volna a lakodalmába
ablakos vendégnek
meglesni kintről nézve,
hogy száll ajkáról az ének.
Ép testben ép csak a lélek,
ép testemben épp hogy élek.
testtől a lelket
csak a hóhér bárdja váltja meg.
a féligazság félig gazság.
Az ígéret adósság
sok ember semmit nem ért,
és semmit sem lát meg,
misét mondatok a szerencsétleneknek.
lármafát és harangokat félre veretnek,
remélve hogy nem repednek meg,
ilyenkor teljes búcsút nyernek,
Vámot szednek az ígéreteknek.
Nem állhatok egyszerre
a barikád mindkét oldalán,
csak talán középre,
de oda mindkét oldalról lőnek,
a szeretet jegyében.
S majd ha mi is ölnénk, gyilkolnánk, akasztanánk,
nem lennénk különbek tőletek,
mi is hasonlatosak volnánk veletek.
Eltűnődöm egy gondolat mélyén,
hová lesz az olvadt hóból a fehér?
Vize beivódik a földbe,
fehérje eltűnik a semmibe?
Nem ezt mondja az
Anyagmegmaradás törvénye.
Anyag nem vész el,
nem keletkezik,
csak átalakul.
Talán ez rá is vonatkozik,
apaföldé válik
ott legalul.
Hogy megtaláljuk az igazgyöngyöt,
sokszor le kell menni
a tenger fenekére,
de nem szabad ott maradni
sohasem örökre.
Mindig meleg volt
apám keze,
de hűvös lett mikor elment.
Hitünk szerint a mennybe.
Gyermekkoromban
Éreztem hogy szeretett,
Fogta, simogatta
Arcomat, s kezemet.
Tőle örököltem
A nevemet, s
A szelíd lelkületet.
Örültem hogy ilyen apám lehetett.
Én választottam magamnak,
mikor elhagytam a fellegeket.
Amit az életről tudok,
Tőle tanultam.
S a kezét mivel
Óvón terelgetett,
Felnőtté fogadva
Nyújtotta nekem,
Melynek mindig örültem,
Egy szép napos reggelen.
Ő hatvan éves volt,
Akár mint most magam,
Én tizennyolc lehettem.
Örömmel fogadtam,
Megtisztelésnek vettem,
Hiszen Ő VOLT A PÉLDAKÉPEM.
Fogadd el te is
Tőlem ezt a kezet,
becsülettel teljes,
fogadd...
Amíg lehet,
amíg meleg.


SZEKSZÁRD 2018, AUGUSZTUS 29.
MA LENNE SZÁZ ÉVES
SZEKSZÁRD, 2018. NOVEMBER 11.