Belátni
van egy
éles emlékem készségfejlesztésről
amikor egyedül én nem álltam be
"adsz király katonát" játszani
(pedig más is nyomta hogy nem fog)
a szociális munka és szociálpolitika
tanszék mestertanára kifinomult
profizmussal sajnált le
"fiacskám fiacskám fiacskám
perifériára kerültél
de ne felejtsd el ahogy az életben
itt is magadnak választasz sorsot"
segítőnek tanultunk de
hasonló szituban röhögtük
egymáson
akkor a többiek rajtam is
ami duplapluszszívás volt
gyűlöltem M. -et hogy ilyen
helyzetbe hozott ráadásul az
igazsága is hatástalan volt rám
lassan de ügyesen
kitalált panelekből
építgettem tovább
elefántcsonttornyomat
magabiztosan lépésről lépésre
süppedtem az önámításba
én jól vagyok
jól vagyok
de mától becsszó hogy
visszafordítom a kifordított
személyiségem sarkait
elfogadom az igazságot úgy
hogy az ebből fakadó
veszteség se érintsen meg
magamra zárom az ajtót
lenyelem a kulcsot
iszom rá fél üveg vodkát
tartom a fogadalmat addig
míg ki nem szarom
a kulcsot is
2018. 11. 09.