Pancelostatu: Százezer utolsó sor (vers)
Megjelent:
Témakör: Gondolat



Százezer utolsó sor

    már régen vége van
    legalábbis
    be kellett volna következnie
    egyszer csak kihunyt a láng
    ahogy az utolsó sort megírtam
    múzsám lezárta utolsó sebemet is
    a rám eső részt úgy ahogy teljesítettem
    százaknak vagy ezreknek írok felejthetőt
    olyan mindegy
    számomra mindig többről szólt
    akármit is gondolsz a dologról
    bármit magyarázol bele
    és így nem szólt semmi olyanról
    amiről kellett volna
    vége
    itt vagyok a fehér partoknál
    a világnak végén
    felhőlépcsőn megyek felfelé
    sose volt több túlcifrázott vallomásoknál
    minden dísz alól végre kiszedtem a lényeg romjait
    és mit láttak a százak
    ezrek
    sose fogják felfogni
    azt hisszük ma
    semmi sem változik
    mikor imádkozunk
    de megsúgom
    imádkozással az ember képes önmagán változtatni
    nem jártam templomba
    miatyánk nem volt a számon
    én így imádkoztam
    most már megjavultam
    kenyérszegés előtt megemlékezek Krisztusról
    alkohol
    cucc
    kurvák
    távol álljanak már tőlem
    de ez lényegtelen
    egyvalamit nem írtam meg
    milyen a múzsám
    áldott üresség öltött el
    először azt hittem
    a sok kínlódás után végre meghaltam legbelül
    aztán nélküled is otthon éreztem magamat magamban
    kályhacsőnek legvégén kuksoló hallgatóm
    nincs már mit vallanom csak elmondom
    végül az alkotókám természete kioltotta önmagát
    lelkemből végül megalkottuk álmaim gitárját
    zenél rajta az Isten egyszerű szavakat
    érdektelent a számodra
    felőlem porosodhat
    penészedhet
    vége van
    békém a jussom
    olyan
    mint egy serleg vitrinben
    nincs ember
    ki játszani képes volna rajta
    egyáltalán akarna
    ilyen a múzsám
    hozzám vágta kacagva
    nincs már egymással dolgunk
    ezt a rímet is ő faragta
    én meg elloptam
    négyezer oldalt elégettem
    feláldoztam rossz dolgokat jókért
    megetettem a feledést
    mielőtt elnyelt volna
    semmi más vágyam nem volt
    csak újra normálisnak lenni
    most kölyökként nézek az égre
    és elfelejtem a zenét
    mindörökre
    magamnak játszani majdnem olyan
    mint maszturbálni
    semmi kedvem előtted csinálni
    és még groteszkebb
    ha mégis érdekel
    ha elfelejtem
    hogy tudom az okát mindennek
    elfelejtem azt is
    hogy nem vagy hajlandó tudomást venni róla
    ez ilyen
    gondolattalan
    egészséges érzésekkel teli
    totális vákuum
    miben a szétszakadt matéria
    végre bolygóvá állt össze
    most megpihenek
    csak rohanok egyfolytában
    egy olyan életben
    ahol a művészetnek nincs helye
    ártatlanból végre átvedlettem harcossá
    talán titokban reménykedem
    hogy felszakít valami
    végigjárnám újra
    most hogy tudom
    van vége
    olyan vége
    miről nem is mertem álmodni
    hányak vágyják ezt
    mennyi sok ember
    lövésem sincs
    célt érni
    és önmagamnak értelmet adni
    kioltani a kínzó vágyat
    tiszta levegővel megtelíteni a koponyámat
    leírhatatlan érzés
    olyan fura dolog
    hogy most már nem magam vagyok
    rábízom magamat a szélre
    talán új fejezetet nyitok
    ha meg tudom magamat értetni végre
    ez mind csak a feedback
    ami erősítő okád
    egy méltót nem találtam
    ki nem sajnálja az ujjait
    úgy hallanám magamat végre
    szakértő kezek által szólalni
    addig csak szendergek
    néha hallani fogod a hangomat
    ha már itt felejtett valaki
    bedugva
    bekapcsolva
    már nagyon unom
    hogy a szél piszkál
    vége van
    új kezdetre várok
    leégett a cigim
    ámen



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/157948