Százezer utolsó sor
már régen vége van
legalábbis
be kellett volna következnie
egyszer csak kihunyt a láng
ahogy az utolsó sort megírtam
múzsám lezárta utolsó sebemet is
a rám eső részt úgy ahogy teljesítettem
százaknak vagy ezreknek írok felejthetőt
olyan mindegy
számomra mindig többről szólt
akármit is gondolsz a dologról
bármit magyarázol bele
és így nem szólt semmi olyanról
amiről kellett volna
vége
itt vagyok a fehér partoknál
a világnak végén
felhőlépcsőn megyek felfelé
sose volt több túlcifrázott vallomásoknál
minden dísz alól végre kiszedtem a lényeg romjait
és mit láttak a százak
ezrek
sose fogják felfogni
azt hisszük ma
semmi sem változik
mikor imádkozunk
de megsúgom
imádkozással az ember képes önmagán változtatni
nem jártam templomba
miatyánk nem volt a számon
én így imádkoztam
most már megjavultam
kenyérszegés előtt megemlékezek Krisztusról
alkohol
cucc
kurvák
távol álljanak már tőlem
de ez lényegtelen
egyvalamit nem írtam meg
milyen a múzsám
áldott üresség öltött el
először azt hittem
a sok kínlódás után végre meghaltam legbelül
aztán nélküled is otthon éreztem magamat magamban
kályhacsőnek legvégén kuksoló hallgatóm
nincs már mit vallanom csak elmondom
végül az alkotókám természete kioltotta önmagát
lelkemből végül megalkottuk álmaim gitárját
zenél rajta az Isten egyszerű szavakat
érdektelent a számodra
felőlem porosodhat
penészedhet
vége van
békém a jussom
olyan
mint egy serleg vitrinben
nincs ember
ki játszani képes volna rajta
egyáltalán akarna
ilyen a múzsám
hozzám vágta kacagva
nincs már egymással dolgunk
ezt a rímet is ő faragta
én meg elloptam
négyezer oldalt elégettem
feláldoztam rossz dolgokat jókért
megetettem a feledést
mielőtt elnyelt volna
semmi más vágyam nem volt
csak újra normálisnak lenni
most kölyökként nézek az égre
és elfelejtem a zenét
mindörökre
magamnak játszani majdnem olyan
mint maszturbálni
semmi kedvem előtted csinálni
és még groteszkebb
ha mégis érdekel
ha elfelejtem
hogy tudom az okát mindennek
elfelejtem azt is
hogy nem vagy hajlandó tudomást venni róla
ez ilyen
gondolattalan
egészséges érzésekkel teli
totális vákuum
miben a szétszakadt matéria
végre bolygóvá állt össze
most megpihenek
csak rohanok egyfolytában
egy olyan életben
ahol a művészetnek nincs helye
ártatlanból végre átvedlettem harcossá
talán titokban reménykedem
hogy felszakít valami
végigjárnám újra
most hogy tudom
van vége
olyan vége
miről nem is mertem álmodni
hányak vágyják ezt
mennyi sok ember
lövésem sincs
célt érni
és önmagamnak értelmet adni
kioltani a kínzó vágyat
tiszta levegővel megtelíteni a koponyámat
leírhatatlan érzés
olyan fura dolog
hogy most már nem magam vagyok
rábízom magamat a szélre
talán új fejezetet nyitok
ha meg tudom magamat értetni végre
ez mind csak a feedback
ami erősítő okád
egy méltót nem találtam
ki nem sajnálja az ujjait
úgy hallanám magamat végre
szakértő kezek által szólalni
addig csak szendergek
néha hallani fogod a hangomat
ha már itt felejtett valaki
bedugva
bekapcsolva
már nagyon unom
hogy a szél piszkál
vége van
új kezdetre várok
leégett a cigim
ámen