Lila köd

túl sok
eltörni a lábait
ne tudjon elmenni
kiszúrni a szemeit
ne nézzen olyan fölényesen
túl sok
gyűlölöm
beverni és bevarrni kacagó száját
a világ legszélső pontjaira temetném minden báját
túl sok
megőrülök
lassan lenyúzni a bőrét
centiről centire
élve lehántani a húst a csontjairól
átadhatnék egy kicsit magamból
milyen a pokol
hol ártatlan valóm lakol
megkeresném benne azt a szívet
kifacsarnám belőle a gőgöt
kiinnám a lelkét
túl sok
harmadjára
a súly megöl
más ágyába
lökjük egymást újra
és tán kezdjük elölről
majd egy eón múlva
megint
átvészelem a lehetetlent
túl sok
enni a vonagló teteméből
adnék
igyon csak a véremből
legyen bennünk valami közös
túl sok
és tudja
unja
ahogy szívem kimetszeném
a szégyentől valóm levedleném
gyűlölöm
ahogy felettem áll
gyűlölöm
nem akarom remegni látni
tiszta szívemből gyűlölöm
csak látnám most meghalni
lila köd
harapni
szétszaggatni
mint egy állat
az ágyat még jobban romjaiba verni
egy éjszakán át a halálsikolyát akarom hallani
könnyű rajtam uralkodni
hagyja
úgy is elmegy
nagyon messzire
megint
és én fogok a szomszédoknak magyarázkodni
milyen jó üvöltve sírni
az egyetlen után