Öt munkanap
hétfő
a hétfőket nem lehet épp ésszel befogadni.
a vasárnap délutánok kis haláltusák, a hétfő
reggelek fájdalmas újraszületések.
mióta az eszemet tudom gyűlölöm a reinkarnációt
és módosulásait.
értelmetlen ugrándozásnak gondolom olyan folyóba,
amelyet ugyan tisztának hazudnak, de folyamatosan ömlik
bele szennyvíz.
jobban gyűlölöm a hétfő reggeli egérkattintások hangját,
mint a gleccserek olvadását, Donald Trumpot, vagy a globális
felmelegedést.
és a billentyűzet gombjainak ütemes csattogása, ember (!)
mintha valaki folyamatosan csak félig zárná el a vízcsapot.
az apró ritmikusan koppanó cseppek hangjai kinyírnak.
hétfőn nem is vagyok ébren, félálomban sodródom.
hömpölygök az irodabútorok és a fénymásolók tengerén
élet halál között.
minden hang, amely elér hozzám, olyan távolról érkezik,
mintha másik kontinensről ordítanának felém.
a másolat másolatának másolata vagyok.
hajótörött.
tolvaj, aki nem csak folyamatosan lop
de túlélésből ellopja az életből is a szenvedélyt.
2018. 09. 10.
*
kedd
hétfő - deja vu non plus ultra
lefolyik az idő az arcomon mint
egy elkenődött smink még szép
hogy a sírástól most gyorsul
igazán maximumra a mókuskerék
csípőből kell elviselni a sok
balfasz herét akik továbbra sem
értik hogy én nem rendőr vagyok
hanem királylány!
2018. 09. 11
*
szerda
mintha
halott asztronautaként
sodródnék az űrben
ez a válaszom
ha megkérdezed
hogy vagyok
köszönöm jól
2018. 09. 12
*
csütörtök
tortúráját
felváltja a
várakozás
szemmel
látható
zuhanórepüléssel
közeledik
a szabadulása
átbillen
a holtponton
megőrül
a boldogságtól
hogy
hamarosan
péntekről
jegyzetel
melódiát.
2018. 09. 13.
*
péntek
kibambulok a fejemből
mintha hotelteraszról
néznék távolságot
fáradt közöny telepszik
a kilátásra holott alap-
karizmája hogy
árad belőle a most már
mindent lehet feeling
de fáradt vagyok
meghódítani a világot
még ha erre vártam is
csak lefeküdnék
nézni a beláthatatlant.
2018. 09. 14