Cselényi Péter: Mese a… (novella)
Megjelent:
Témakör: Ezek vagyunk



Mese a…

Egy meg nem nevezett világban, egy meg nem nevezett ország meg nem nevezett városának meg nem nevezett utcájában, van egy étterem.
Helyes. Az ilyesféle éttermek fölöttébb hasznosak. Az ember, biológiai lény-mivoltából fakadóan, előbb-utóbb megéhezik, meg is szomjazik, s ilyenkor mit tegyen? Mit tehet, mit tesz? Nem sétál be valamelyik élelmiszerüzletbe, nem rejt az inge alá egy-két zsemlét, az tilos és büntetendő! Betér egy étterembe, mint amilyen ez, lenyel pár kanál levest, legurít pár sört... Igen, szükségesek az éttermek. Mint ez. Apró, de bájos házacska, jobbra tőle ez, balra tőle ez. Szolid árak, udvarias pincérek, párnás székek, elkoptatott asztalok, csörgő tányérok, összekoccanó poharak. Esetleg, virág az ablakban. Téglalap alakú ablakok közt ajtó, két lépcsőfokkal. Ezen ajtó felett tábla, ezt se hagyjuk ki, nem tehetjük. Igen, tábla. Fekete mint a szén, 1x1 méteres, odaerősítve az ajtó fölé. Ráírva valami. Szép, fehér betűkkel. Persze, írás van rajta, tájékoztatás, információ, nyilván nem cél nélkül helyezték föl.
És mi ez az írás? Ez:
"KUTYÁK, SZÜRKÉK, RÉSZEGEK NEM JÖHETNEK BE!!!"
Elárulandó és el is áruljuk: a szürkék egy amolyan etnikai csoport neve. Olyan emberek, akiknek bőre világosszürke, hajuk fehéres, őszek már gyerekként is, de körmeik és fogaik is, mint a rozsda. Te, kedves olvasó, talán még nem láttál sosem szürkét. De léteznek, ott, abban a világban-országban-városban-és utcában.
A tábla előbb-utóbb szemet szúr az illetékeseknek. Fel is bukkannak az étteremben. Berobognak, akár a támadó-leigázó-hódító had katonái, vérben forgó szemű harcosai. Vannak nyolcan-tízen is. Előkeresik az étterem tulajdonosát, akit a továbbiakban Juli néninek fogunk nevezni. Korosodó, huncut mosolyú, foghiányos asszonyság.
- Micsoda tábla az ott, a bejárat fölött?! - Úgy hangzik, mint amikor az Úr vonta kérdőre Éváékat, azon bizonyos gyümölcsevés után és miatt.
Juli néni nem ijed meg.
- Hát mi lenne, kérem? Ide kutyák, szürkék és részegek nem jöhetnek.
- Hogy tehet ki ilyet? Nem tudja, hogy ezt a törvény büntetni rendeli? Szigorúan! Azonnal távolítsa el!
És megtörténik. A tábla eltávolíttatik Juli néni által, sajátkezűleg, az illetékesek jelenlétében és szigorú felügyelete mellett. Lásd: nincs ott. De itt nem ér véget a történet, miért is érne?
Mikor legközelebb arra téved valaki az illetékesek közül - nem titok, a jogvédők közül -, a tábla újfent ott virít:
"KUTYÁK, SZÜRKÉK, RÉSZEGEK NEM JÖHETNEK BE!!!"
Berobognak, előveszik Juli nénit.
- Már megint, mi az a tábla? Nem megmondtuk, hogy tüntesse el?
- De kérem, én eltüntettem. Hiszen tetszettek is látni.
- Hogy rakhatta vissza?!
- Hát mondták, hogy tilos? - Őszinte csodálkozás a hangjában.
- Mondani kell? Persze, hogy nem!
És a tábla ismételten eltávolításra kerül. Mint előzőleg, ezúttal is Juli néni saját keze által? Bizony.
- Nehogy visszategye! - Azzal, távoznak.
Aztán visszajönnek, természetesen. Valószínűleg nem véletlenül. És mit látnak? Tábla? De még mennyire! Juli néni elmagyarázza, és igaza van feltehetőleg: nem, nem tette vissza, nem tett vissza semmit, ő igenis, mindent megértett, amit mondtak neki, ez egy másik ugyanolyan tábla, tudniillik.
Igazat mondott.
- Amit levettem az Önök utasítása szerint, az ott van hátul, a kamrában. Óhajtják megtekinteni? - szélesre húzott szájjal kérdi. Hanem azok észre sem veszik eme kedves gesztusát.
Nem tudom, óhajtották-e és megtekintették-e. De azt tudom, ott volt a szóban forgó tábla, csakugyan.
- Semmiféle ilyen táblát nem tehet ki! - Ezt udvariasan, még annál is udvariasabban, értésére adják.
A tábla... mint fentebb, immáron harmadszor. Fürge, értő mozdulatokkal, alig pár pillanat alatt. Íme.
Aztán visszajönnek, természetesen. És ezúttal mit látnak? Tábla nincs. Helyette papír. Igen, az. Jól megtermett papíros, fakeretbe foglalva. Dísztelen, közönséges fakeret. Sötétbarna, szótlan, de figyelmesen néz. A belétett papírlap ragyog, kacag. Rajta felirat:
"KUTYÁK, SZÜRKÉK, RÉSZEGEK NEM JÖHETNEK BE!!!"
És Juli néni szép mondókába kezd. Nem tett ki táblát, ez nem tábla, ez más. Papír. A tábla kemény, fekete, ez puha, össze is hajtható és fehér.
Még egyszer, utoljára figyelmeztették, de valóban utoljára.
- Semmi ilyesmit nem rakhat ki a bejárat fölé! Megértette?
- Hogyne, kérem. - Cérnavékony szavai fülbemászóan visszhangoztak. A papírlap lekerült onnan, épp, mint a táblák.
Következő alkalommal, most már bizonyára nem véletlenül, arra járnak a jogvédők, a bejárat mellett ezt találják:
"KUTYÁK, SZÜRKÉK, RÉSZEGEK NEM JÖHETNEK BE!!!"
Mellette. Oldalában. És tábla, igen, tábla.
- Maga a bolondját járatja velünk?
- Dehogy, kérem.
- Mit mondtunk a múltkor?! Mit?!
- Azt, kérem, hogy nem rakhatok ki a bejárat fölé semmilyet. De mellette van, kérem.
Még egyszer, utoljára, figyelmeztették.
- Sehová nem rakhat ki ilyen táblát! Se fölé, se alá, se mellé!
- Úgy lesz, kérem.
Juli néni végtelenül jóságos, csendes, szófogadó. Jól nevelték gyerekkorában.
Figyel, ért, engedelmeskedik. Ennek részeként és jeleként leveszi a táblát az ajtó mellől.
Majd, midőn már teljesen bizonyosan nem véletlenül jön a jogvédő csapat: a bejárat mellett papír, nem, nem tábla.
Ideírjuk? Ideírjuk:
"KUTYÁK, SZÜRKÉK, RÉSZEGEK NEM JÖHETNEK BE!!!"
És ez már sok. Igazán sok. Juli néni vendéglőjét bezárják, azonnali hatállyal, őt magát az illetékes szerv elé idézik, és viszik.
-De kérem, tessenek már elárulni, melyik a probléma: az, hogy kutyák nem jöhetnek be vagy az, hogy szürkék, vagy az, hogy részegek?
Megmondják.
- Kérem, régen bejöhettek ezek is, azok is. De több kutya, főleg a Fickó, morgott mindenkire, nem akartam, hogy baj legyen... Bejöhettek a szürkék, de a Lajos mindig belekötött valakibe, a Mária pedig nem is egyszer, fizetés nélkül távozott. A részegek ordítoztak és szét is vertek pár asztalt.
Juli nénire, a vendéglő bezárásán túl tetemes összegű bírságot is kiszabnak. De ő nem keseredik el. Rögvest új, másik vendéglőt nyit. Meglehet, ugyanabban a világban, ugyanabban az országban-városban-utcában. Nem olyan, mint az előző. Kisebb, ám otthonosabb. Téglalap helyett kör alakú ablakok. Virágok viszont, vannak itt is. A bejárat mellé, tábla és papír helyett a csupasz falra felírva, sárga krétával, jól olvashatóan:
"KUTYÁK, SZÜRKÉK, RÉSZEGEK NEM JÖHETNEK BE!!!"
Ahogy lehet látni.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/157379