Aevie: Csokoládé / Vic's 6 (Reménykedő rohanók) (regény)
Megjelent:
Témakör: Szerelem



Csokoládé / Vic's 6 (Reménykedő rohanók)

Dorian, a szép, a sármos

Talán mégis rossz helyen vagyok. Nem találom, amit keresek. Túl keserű a likőr, kiszárítja ajkam. És nincs mellé valódi orvosi gyökér, vagy bármi, ami igazi. A szemekről ismerem fel, és az élet végét is. A halál itt mint egy járvány, mindenkit megfertőzött.
Nézem őket, és azt hiszik, látják egymás lelkét. Nem tudom, mit néznek, de amit látnak, az csupán egy nagyon távoli fénygolyó visszatükröződött csillanásai. Többszörös reflekszió, és mint olyan, teljesen kifordított torzulás. Elmosolyodom, ahogy egy barna hozzám simul. Én szép vagyok ebben a végletekig elhajlott dimenzióban. Egyetlen kacsintás után összeesik a padlón, és megfullad a saját gyomortartalmában.
Felállok, legyűröm az italom, majd átlépek a lány testén. Kár érte. Akár angyal is lehetett volna belőle.

Zick, a magas, az édes

Nem merem elengedni, mozdulni és lélegezni sem tudok. Csak addig áll a világ, míg ölel, utána a szemébe kell néznem, és minden megváltozik köztünk. Talán ezért ólálkodik körülöttem Dorian.
Behunyom a szemem és elmerülök Kiwi pisztáciaillatában. Ám nem hagy nyugodni a tarkómon érzett pisztolycső: Dorian égető tekintete. Odanézek – az üvegfalon túlra -, és tüdőmből kipréselődik minden, maga után hagyva valami nagyon keserű szájízt.
Kiwi elenged, visszaül, és úgy folytatja az evést, mintha semmi sem történt volna.
- Kérsz még? Mit hozzak? - kérdezem. Karom összefonom, ahogy futólag az ablak felé pillantok. Vajon meddig fog ott állni?
- Krémes bohócot kérek – válaszolja, de nem néz rám. Talán ő is ugyanazt érzi, amit én: most már minden más lesz.
Dorian bólint, de nem igazán értem, mit akar ezzel, talán csak köszönni?! Viszonozom, és akaratlan sóhajjal fordulok Kiwi felé; gondterhelten rekedek tekintetében, majd nagy nehezen azért eszembe jut, hogy épp sütiért indultam.
- Mit is mondtál? Mit kérsz? - toporgok. Hatalmas önvád pofoz fel, hogy nem figyelek rá eléggé…
- Krémes bohócot – ismétli halkabban az ablak felé pillantgatva. Aztán ott ragad. Talán Dorian mégsem adott nekünk több időt…
Néhány pillanatig hezitálok, ám gyorsan rádöbbenek, miben vagyok jobb Dorian-nél. Felkapom tányérjáról a gyümölcsszeletet, az arcomba kenem az egészet, a tejszínes krémtölteléket, a cseresznyét pedig az orromra illesztem.
Lassan néz fel rám. Mintha az ablakon túli mágnesként vonzaná, és ez megijeszt. Nehéz harcolni olyannal, ami láthatatlan; elhinnem, hogy Kiwit bámulja, nem remegnem a bizonytalanságtól, ő mennyivel sármosabb férfi.
Végül kuncogva rám mosolyog. Szeme úgy csillog, mint egy gyereknek, ajka úgy feszül vigyorba, mintha még álmában is mosolyogna. Ettől megnyugszom, az élet az én kezemben van.
- Mi ütött beléd, Zick? - nevet, feláll, és ujjával lehúzza arcomon a tejszínhabot. Miután lenyalta kezéről a krémet, mindkét karjával a nyakamba kapaszkodik, felnyújtózik, és leharapja az orrom…
Mire kinyitom a szemem, már ül, és nevetve rágcsálja a cseresznyét.
- Féltél, mi? - vigyorog továbbra is.
- Ez… Ez meg mi volt? Beléd mi ütött? - nevetek döbbenten.
- Csak megettem a krémes bohócomat!

Kiwi, az éhes, a...

- Ki ő? Hozzád jött? Vagy engem keres? Napok óta látom őt… - ontom Zickre a kérdéseimet, miközben visszatér két tányér süteménnyel. - És te mit eszel? Mit kértél? - nyújtogatom a nyakam.
Arca komor. Nyoma sincs az előbbi bohókás tejszínálarcnak. Azért elmosolyodva néz rám, aztán ahogy lepakol, a kirakat felé.
De nincs ott. Körbenézek, és a Csokizóban sincs senki. Se a pultban, Zick valószínűen egyenesen a konyhából hozza a finomat.
- Van itt egyáltalán valaki? Vagy csak betörtünk, és a hátsó hűtőből lakmározunk? - kérdezem, de tekintete a süteményére vetül. Innen-onnan méregeti, aztán a tányért is forgatja. - Talán valami baja van? Nem ilyet kértél? Vagy… Zick, mi is ez?
- Mi? - Végre rám figyel… - Mi…? - kérdez vissza, és szeme feketévé mélyül, ahogy megsejtem, csak a legutolsó kérdésemet hallotta igazán.
- Zick, rákos vagyok.
- Ez – hangja úgy esik az asztalra, mint kiszáradt vízesés végén a reménykedő rohanók. - Ez a hülyére zabálom magam szelet.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/157260