Szél az éjben
Évekig hordott óvón,
mint csendet az éj.
Köpenye voltam,
takartam tél szegletén.
Nyáron puha kelme,
gyűrt ing mellkasán,
szellő lebbentett.
Azóta is áldom
azt a percet.
Nincs már sehol.
Nem tapadhatok hozzá.
Eltűnt a fényben.
Hogy nem látom többé,
nem hiszem mégsem.
Ha szemem lehunyom,
most is érzem,
ahogy hozzá simít
a szél az éjben.