Jade_Sarkany: Hulló Csillag 9. - Köszönet (blog)
Megjelent:
Témakör: Sors



Hulló Csillag 9. - Köszönet

Tudom, azonos címen a minap létrehoztam egy verset. Most mégis használom e címet. Lezártam. Az életem előző szakasza most befejeződött. Olyan kínokat éltem meg, melyeket az ellenségeimnek sem kívánok, mégis megérte valahol, hiszen letisztult a fájdalmon túli világ, és a könnyek zuhatag-fátyola mögött ragyogó szivárvány csodájára leltem. „Egy felhő szélén ültem… ” Olvastátok? Nos, vonjatok el minden képi elemet belőle. Próbáljátok meg visszavetíteni a földre, a valós életre. És megértitek, mi történt velem. Valóban csoda történt, túl hamar, túl gyorsan, de akkor is megtörtént. Hatalmas változások előtt állok. És bizony, fájni fognak, de nem bánom, mert van jó fájdalom is. Aki itt most megint suicid hajlamokra gondol, azzal biz’Isten szóba sem állok többé. Olyanom a legmélyebb gyászban sem volt. Viszont a magány gyilkos érzés. Sosem voltam egyedül. És nem is tudom, azt hogyan kell. Hogy kell, hogy lehet azt túlélni? Nekem öt hónapig ment, és beleroppantam. Kimászom belőle, de nem egyszerű.
Beszéljünk a máról picit. Nem gondolom, hogy rohannom kellene a végzetem felé. Már nem. Eddig erőltettem és rohantam. Mikor pedig már feladtam, nem akartam küzdeni, rögtön szembe jött a csoda. Ma ott tartok, hogy meg kell tennem pár lépést. Nem félek. Lépegetek, de csak lassú tempóval. Már nem akarok több embert bántani mostanában, hiszen annyi rosszat cselekedtem akaratomon kívül, bánatomban. Szerelmes lettem, azaz azt gondoltam, hogy az vagyok, és a nő is így gondolta. És az olyan ember, aki mindig nevetett, könnyezik előtted, akkor tudod, nagyon fáj neki valami. Én sajnos, nem vagyok az a kidobós, mindent odaígérős álnok ember. Viszont ez a tévedésem sokba került. Belém szeretett egy nem független anyuka. Biztos, hogy az állapotom miatt, meg a nyíltságom miatt. Tudta, tudtam, semmi nem lehet. Mégis sírt miattam. Hát hogyne! Hiszen minden búm bánatom rázúdítottam. Nem kellett volna így cselekednem. Mert ezzel, én úgy érzem, hitegettem. Nem akartam. Ezzel Ő sincs kisegítve. Küzdöttem, harcoltam és égtem egy kislány álmaiért, mindent megmozgattam, mert felnézett rám. Megismert és kivívtam a megbecsülését. Mégiscsak én raktam hintába, én öltem meg az álmait. Pedig küzdöttem, csak a saját szívem súlya elnyomta a tisztánlátásomat. Nem sokra megy vele, hogy tudja. Már nem fogok bántani senkit a bánataimmal. Vannak, de inkább nem döfök szíven már másokat.
Kedves hölgy ismerőseim! Lányok, nők és asszonyok! Mind-mind, aki segített túlélni az elmúlt időszakomat, mindenkinek köszönöm szépen a segítségeteket, a barátságotokat, és kérlek, ne haragudjatok meg rám! Ha bántottam is valakit, sosem aljasságból vagy bosszúvágyból tettem. Így alakult. És jött a villámcsapás. AZ a bizonyos villámcsapás. Hmmmmm….. Milyen szép emlék is, mikor tíz esztendeje először történt meg velem. Márti örökre a szívem és a lelkem része lesz, ahogyan lánykáim is. De már közel sem fáj annyira, mikor rájuk nézek, mikor a Márti képét látom. Úgy érzem, begyógyult (rohamosan gyógyul) ez a súlyos seb a szívemen. De ápolják is rendesen az utóbbi időszakban.
Mégiscsak elmondom a máról, hogy szerelmes vagyok. A tegnapra emlékezem, nem felejtem hibáim, tetteim de nem rágódom rajtuk. A holnap… Sűrű köd fedi, ahogyan mindig, hisz nem látunk a jövőbe. De tudom, kié a holnapom, a szívem és az életem. Neki tartozom legnagyobb hálával, hogy azt mondta, szeret. És ezzel megmentett. Ez biztos.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/154834