A föld álma

Ott, hol régen jártam kisgyermekként sokat,
nyáron poros úton, tapostam őszön sarat,
a széles országút, hol oly sokszor ölelt...
vajon a föld álma, tényleg semmivé lett?

Ott, hol a mezőkön futkároztam kábán,
csomót is keresve, nem máson, a kákán,
Nap küldte sugarát égő fénynyalábban...
vajon a föld álma, milyen a magányban?

Mögöttem hagytam rég a gyermekéveket,
kalandok sora várt, s az a föld nem üzent.
Gondolatom járja a földeket – gyalog...
legalább álmában, tudja-e, hogy vagyok?