HANGYA!

HANGYA!
Jönnek, és elmegy.
Nektek elmegy.
Hogy értjük?
Rovar-orgazmus.

HANGYA! HANGYA!

Pedig csak kétszer írtam le a régi állomás padjára, mikor az rám vetődött.
Vetődött rám az. Mikor is? Amikor a parányi ízeltlábú elélvezett a röhögéstől.
Nem bírom ki: HANGYA! HANGYA! HANGYA!

(visszakiabálta a rozsda hangja)

Mi az, hogy nem érted? HANGYA! HANGYA! HANGYA! HANGYA!

Megbarnult korláton zsemlemorzsáért veszekedett a két fekete
tücsök. Mikor gondoltál utoljára arra, hogy HANGYA! HANGYA! HANGYA! HANGYA! HANGYA!?

A kanyarban vasbetonnal körülölelve egy kidobott szendvics társaságában
kukák érdeklődésével övezve, tűzfalnak támaszkodva élvezi a
HANGYA! HANGYA! HANGYA! HANGYA! HANGYA! HANGYA!,
hogy egy olyan nő elégíti ki épp, akinek meggyőződése, hogy épp
a pazarló társadalomra,
az urbanizációra,
emberiségre,
vagy effélékre reflektálnak épp.

Pedig csak HANGYA! HANGYA! HANGYA! HANGYA! HANGYA! HANGYA! HANGYA!