Faháncs
Üres üveg mögé rejtett eső
sámántáncát lesi füleivel
tavasznak öltözött zöld rendező
öleli arcom édesen kivet
kegyeiből univerzumpart semmihez.
Leszakadó magánya oszlik szét
epedve súgna csillagölelést
csicsergi lusta mozdulat ittjét
de megtagadja kijelentését
hamar halj gyorsan élj és engedd el
az ujjaid hegyén.