Apám
Az ősz akkor a szomszéd faluig ha ért…
sötétedett míg én apámért ballagtam,
anyám sírva tépelődött otthon
sorsán, s a vita hevén.
A csöpp házak végén hajlékká lett a hatalmas gép
olajos ülése, ahol súlyos szerszám,
hideg csavar vigasztalta
apám, ott aludta ki borgőzét.
Zörgésem zokogó halk remény.
- No… gyere be… te kis legény! -
S mentünk hazáig, szótlan. Apám és én.
Azóta deret fújt hajamra a szél,
még ma is érzem:
Boldogan sütkérezett kezem,
apám markának szikla melegében.