Emőke: Megemlékezés (vers)
Megjelent:
Témakör: Bánat



Megemlékezés

Megszülettem neki,
S rám nevetett
Szemében jóság,
Szívében, szeretet.

Áldott a keze,
Mely előre vezetett
Értem ő mindig,
Sokat szenvedett.

Bátor volt, és erős
Nem panaszkodott
Hogy velem lesz mindig,
Abban bízakodott.

Amikor beteg voltam,
Vigyázta álmomat
Virrasztott mellettem,
Ébren volt sokat.

Óvodába ő vitt,
És velem nevetett
Mosolyogva hallgatta,
Az első verseket.

Velem tanulta,
Az első betűket,
Számolni, olvasni,
Mindig segített.

Boldogan nézte,
Ahogy felcseperedek
Ezerszer is mondta,
Nagyon szeretlek.

Az unokákat mindig,
Izgatottan várta
Nagyon sokat mondta,
Egyiknek sincs párja.

Aztán eljött az idő,
Ő is megöregedett
Haja ősz lett,
Keze reszketett.

Szeme fénye megtört,
Fájdalom kínozta
Lelkem összes könnyét
A bánat, kimosta.

Levettem válláról,
Az összes terhet
Ültem az ágyán,
Ő fogta a kezemet.

Érezte hogy vége,
Eljött az ideje
Lelke még akkor is,
Értem remegett.

Hatalmas a csapás,
Mely gyermeket érhet
Ha a jó Isten magához,
Egy édesanyát kéret.

Szépen zeng az égnek,
Mennyei kara
Ha édesanya lelket,
Kísér végleg haza.


Megjegyzés: Édesanyám emlékére



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/153075