Szúnyog lárvák az agyban

A plafonra festett álmok
csupán árnyak a falon.
Mint veszteséges kincstárnok,
ki tudja: nincs több talon…
számolgatod a perceket.
Csodát várva, többre vágyva
az ego belül perleked…

Jaj, de árva szúnyog lárva…
addig becézed, szárnya nő…
Elszáll, aki nincs bezárva,
ott ül némán a falon ő.

/Minden éjjel visszajár,
belőled él… megkajál… /