Bocó néni

Csak így hívják: Bocó néni, de hogy mi a rendes neve, a jó Isten se megmondója. Terebélyes, olyan 76 körüli, rózsaszín képű asszonyság, aki mindig fülig mosoly. No nem mintha különösebb oka lenne vigyorgásra, hacsak nem az, hogy már kora reggel ő az első vendég a falusi kiskocsmában. A 460 lelket számláló községben, egy éltes korú hölgy a szóvivő. (Erre majd később visszatérek.) Senki ne értsen félre: nem iszákos, csak éppen kiszúrta magának a kocsma előkelő helyét: A füstös lokál végébe - franc tudja miért-, beraktak egy "redvás" bőrfotelt, amibe éppen-hogy csak belefér a "nacsásasszony. " Merné is helyét bárki elfoglalni, hát kérem, lenne ott olyan rikácsolás, hogy hónapokra bezárhatna a helyiség. (Bár, gyanítom, másképpen nem tudják kiutálni onnan, csak ha „trónusát” kidobják.) Az sem mellékes, hogy honnan tudom mindezeket. Azért kérem, mert - ugye -, Bocó néni után én vagyok a következő vendég: Reggeltől délig tartó poharam tartalmát, ott szoktam lenyelni. Na, jó, néha újratöltést rendelek… No nem sokszor… Vagyis… a 3 decis pohárhoz képest van nagyobb is, pld.: a sörös korsó. A dolgok tisztázása érdekében, mindjárt le is tagadom, hogy mit szoktam inni. Ahhoz képest, hogy Bocó néni ingyen iszik, én kérem mindig rendesen fizetek, vagy feliratkozom az adósok listájára. Nincs ezzel baj: amíg ott vagyok, itthon nem kell befűteni, - tehát spórolok. No meg amíg az embernek van egy rendes kutyája a háznál, addig aggodalomra semmi gond, - fagyban is jó lábmelegítő ám egy ilyen élőlény. Na ja, majdnem elfelejtettem: én kérem gavallér vagyok! A "nacsásasszony" is mindig velem vendégelteti meg magát: kávét, és üdítőt kér. Direkt rám vár, - érkezésemig semmit nem fogyaszt! (Néha pofátlannak tartom.)

Na szóval: miközben - mi ketten -, előmelegítjük a gyülekezőhelyet, érkezik Sutyi komám. Direkt később jön, hogy ne kelljen meghívni minket. S ha látja, hogy italunk fogyóban, "hasmarsot" szimulálva bevonul a lúgos szagú klotyóba. Onnan ki-ki pislogva, várja, amíg újból rendelek. Akkor viszont rögtön előbújik és felteszi kérdését: „Nekem nem mertél volna rendelni valamit, mi? ” Ilyenkor elszégyellem magam, és barátságunk fenntartása érdekében - fogamat szívva-, megszánom egy sörrel. De mintha összebeszéltek volna sittes Tónival, ő is megérkezik, és már eleve így lép be: Nélkülem isztok? Ilyen enyhe célzást tesz rá, hogy árva buznyákja sincs.
Hát csoda, hogy el kellett adnom jól menő borpincémet?! Kérem, én becsődöltem! Ezek ott is ingyen ittak, de kapálni egy sem jött el! Bár, én sem kapáltam, gazban is elég jól fejlődtek a szemek. Hogy is volt? Ja igen: elgazosodott minden. Pár „tükének” - talán felének-, a peronoszpóra látta el baját. Csoda ez ilyen barátok mellett?! Térjünk csak vissza a kocsmába, és majd meglátják!

Tóni komámnak, soha nincs egy garasa sem, de Bocó néni, hozzá is odapofátlankodik: „Lelkem, meghívnál egy üdítőre? - kis nyugdíjamból nem telik luxusra. ” - így sajnáltatja magát. Persze nem bontatja fel italát, - szerintem hazaviszi. (Egyszer láttam, hogy otthon egész üdítőlerakata van.) Eközben, érkezik bütykös Gizi, aki csak cigiért jön. Távozna nyomban, de a néni odapimaszkodik, és kezdődik a reggeli – szokásos- műsor:
- Látod Csumpikám! – ez a Gizike, valamikor olyan szép nő volt, hogy két hétig úsztál volna utána… forró zsírban is. – céloz rám a matróna.
- Éééén? – szégyenlem el magam.
- Nem emlékszel rá? Hiszen annak idején, folyton engem nyúztál, hogy hozzalak össze vele. – hazudik Bocó néni.
- Hi-hi! – röhög pofán sittes Tóni.
- Mik nem derülnek ki? – égeti képemet Sutyi komám, - véletlenül sem lemaradva a csevegőlistáról.
- Te Gizikém! Otthon felejtettem a pénztárcámat… nem tudnál adni 300 Ft-ot? Persze… meglehet… fogytán a pénzem… meg a kenyerem is. – kunyerál Bocó néni.
- Tessék, itt a pénz, - nem is kell megadni. – menekül ki a kocsmából bütykös Gizi.
Hát így kell élni, - a néni megadja módját! Gyanítom, a bőre alatt is pénz van, de tuti, hogy így kunyerálta össze! Gizike, mindig ad neki, - ő afféle rendes asszony. Neki még van pincéje. Nyáron, sokat kapál. Fáradságában, hej, milyen dülöngve érkezik haza! Meg is érdemli: egyikünket sem hívna meg dolgozni!

Miután távozik Gizi, érkezik Szüttyös Jóska: Beköszön, leül, és mindenki a vendége. Először szerettem érte, de mindjárt kiderült, hogy ő is otthon hagyta pénztárcáját. Megutáltam, de barátok maradtunk a hírnév érdekében. Mert kérem, odajár a körzeti orvos is. Tegnap is ott vizsgálta meg egyik betegét. Hoz magával sztetoszkópot, és vérnyomásmérőt is. 1 liter után -amit hamar elfogyaszt -, mi mérjük meg a vérnyomását. 200- as vérnyomás után, hívjuk az asszonyát, de előtte Bocó néni, kilopja zsebéből aznapi hálapénzét. ( A fenne tudja miért, de hamar bekómál az az ember. )
"Nagyásasszonyunk" - orvosbarátunk lekezelése után-, rendes szokott lenni: meghív bennünket még sörre is! Négyfelé oszt egyetlen üveg sört... A doktor úr részét is mi isszuk meg… akkorra már elviszi a felesége, de előtte felpofozza. Ettől tetőfokára lép hangulatunk, és beszélgetni kezdünk:

- Rendes gyerek ez a Guzsajkó doktor… kár, hogy válik. – állapítja meg Bocó néni.
- Hi-hi! – utána jaj lesz magának! – röhög Szüttyös Jóska.
- Nem lesz több hálapénz! –kapcsolódok be a beszélgetésbe.
- El kellene küldeni elvonókúrára… talán megjavulna. – fehéredik el a "nacsásasszony. "
- Akkor levehetnék a kocsmáról a „Belgyógyász ivó” reklámtáblát… és búcsúzhatnánk egy igen jó baráttól. – komolyodik el Sutyi kománk.
- Hát… hát… na… ja! – állapítja meg Sittes Tóni, - laposakat pislogva.
- Bizony, bizony bizony! – fogynak el gondolataim.
- Így a! – válik szűkszavúvá Tóni.
- Hát már megint berúgtatok! Azt a mindjárt megmondom mit! – ugrik fel foteljéből Bocó néni.
- Ne tessen már bennünket bántani! – dadogja Sutyi komám.
- Nem – e? Kiosztom a napi pofonokat! – suhint felénk Bocó néni, - és már pirul is a fülünk, a nagy csattogástól.
- Záróra, dél van! – rikkantja el magát a kocsmárosnő, - aki igen bujkál - valamiért- előlünk: Csak kiszolgál bennünket, és néha kimegy az udvarra köpni. (Valami tüdős nyavalyája lehet, - már Guzsajkó doktor is mondta neki, hogy ne szívjon mellre semmit.)
- Ma megint telt ház volt. – számoljuk meg magunkat - az ajtó felé indulva.
- Jól megy ez a kocsma… a tulajnak van mit aprítani a tejbe. – sétál utánunk Bocó néni is.
- Ma megint én fizettem! – reklamálok, de akkor Sutyi lenyom egy tockost:
- Sajnálod szegény Tónitól? Hát milyen barát az ilyen?
- Te sem szoktál fizetni neki! – reklamálok megzöldült szemmel.
- Nem, ez a bitang, sosem fizet nekem! – csap ököllel Tóni, Sutyi képébe.
- Úgy van, verjétek el jól egymást! – ragaszkodik a velünk való konzumláshoz Bocó néni, - miközben gyorsan kereket old.