Jacko: November (vers)
Megjelent:
Témakör: Halottak napja



November

Nem igaz amit írtam:
ha elmegyek
nem lesznek ott fekete lovak
fekete bokrétával
fekete kocsisok sem
táncoló lábbal
s táncoló fekete asszonyok sem
akik követnek
legfeljebb az enyémek és akik szerettek
és egykori
szomszédok is
akik még emlékeznek rám
akik tudták ki vagyok
ki volt az apám, ki volt anyám
honnan jöttem
akiknek az utcán
mindig
messziről köszöntem

Ilyenkor november táján
a sirató dombon
már kint vannak
az őszirózsák
amiket elültettek
vagy a vágott virágok
sápadt sárgák
a kékes lilák
amik bokrokban nőttek a kertben
s üdvözlésként
nagy fehér krizantémok
bólintanak vissza

a Te a sirató dombod
örök
emlékeidet és
könnyeidet issza
csak állsz ott
s ahogy visszasüt rád a nap
lenyugvó fénye
s az alkonyban az olyan
mint
anyád régen volt
mosolyának a fényessége

s ha még mindig ott vagy
majd látod
a gyertyáktól
csillagossá válik
táj
mintha maga a csillagos ég
mintha maga
a végtelenség lenne
de halálodra te is
magad maradsz
mint őseid
ezért
magányos vándor vagy egész
életedben

A végesség szabdal körül
falak, percek, határok
és fölötted odafönt talán érted is
angyalok
trombitálnak
a sirató dombon emlékeid s könnyeid
a föld beissza
virraszthatsz hajnalig itt
megszakadhat a szíved is
akiket szerettél
őket már
soha többé
nem hozhatod vissza



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/152610