elfért volna

tüdőmben vízkő
csendes levegő motoz,
lélegzéseim egyszerűsége
lakozik bennem;
csak kő és a föld,
a zsámolyok távol, amin térdepelsz:
illúzióm ez, amivel arcon ütsz.

két szem kell hozzá
és némi szőr az arcomon,
de ugyanúgy visszaütsz,
pedig elfért volna a mosolyod
éjjeliszekrényemen.