A rigókért

Elbújtak mind a fák közé,
hol lomb tartott sátrat a nyáron.
Most riadtan ül a két rigó,
hideget lehel az égi tó,
életlen fénye rájuk fagyott,
kíméletlenek az alkonyok...

Télisten,
átkom, ha megteszed,
ha viszed e rigónyi szépeket!

Lám, nyílik egy utolsó nőszirom,
nézd, kitárom néked ablakom,
házam és kertem: kegyhelyek.
Engedd, hogy énekeljenek...