Gyertya
Mécsesként
testnélkül lobogni
szélben, fagyban nem
lehet.
Idő torkába ugorva
harcolva a nagy semmivel
pőrén, sérülve, megfosztva a lángtól
nem lehet.
Lebegő magány csak
mi ölel, s lehel ablakot helyettem.
Olvasni a csillagokban, érteni jégakaratú
sorsom... nem lehet.
A vége mint végetvetett
örökké reszkető néma végtelen -
megelőzi vissz-irányú virágbontó tavasz
csak a mozdulattal lehet.
Én a
mozdulatlan
pusztító
fény.