Jacko: Zsolozsma (vers)
Megjelent:
Témakör: Gondolat



Zsolozsma

Lebontott kontyotok emlékzuhatagába temetkezni
karotok biztonságát
és a csodákat nem feledve
s az alázat mélységeibe hullva
vergődni didergőn,
felsebezve
kikötözve
májusi füvekre, fákra
szeles,
szerelmes
dalokra várva
szótlan siratni titeket,
kik felittátok a szívemet,
s véremben szüntelen dobogva
kísértek majd a sirató
dombra
Ti juj-hangúak, párás-szeműek!
s megszelídültek
akiknek hajában
megőszültek az ujjak elmaradt érintései
és a bánat
Ti, Félelmeimben megváltók, s menedékek,
ha kivetettek mind a házak.
Őrzőim,
ha már nem vigyáz senki!
Hogyha össze kell már esni!
A kéregetők görnyedt énekével kellene értetek
énekelni!
Hogy visszatérjetek,
mert fölittátok a szívemet.
Ti anyáim! Szeretőim! Testvéreim!
Örömben, szenvedésben
csupasz kő-vidék
a táj nélkületek,
fekete-virágos reménnyel
és nincs senki a kapuk előtt!
S a kerítéseken sem szól ki senki!
Az éjszakák bénán függnek a tájon,
s perceit az idő csak eldübörgi.
Tehetetlen
nélkületek csillagom riadtan
verdes tenyeremben,
s felnőtt dolgaim között
kirepedezik a fájdalom.
Ím így vagyok
kitárt karotok
ölelésére várva
nézzetek!
Marad, mi volt: a gyermeksírás
s fölötte a halál öntörvényei
keringenek.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/150708