Cs Nagy László: Sópiramis (26) (sci-fi)
Megjelent:
Témakör: Fantasy



Sópiramis (26)

Próbálta a gondolatait összeszedni és a kérdéses eseményre koncentrálni, ami nem volt éppen könnyű feladat, annyi minden kavargott a fejében. Lassan, ahogy tisztultak a gondolatok, egyre több információ áramlott a tudatába és még a legvadabb elképzelések is eltörpültek amellett, amit megtudott. A többiek kíváncsian várták, hogy végre levegye a sisakot. Gondolatban találgatták, vajon kinek a véleménye áll közelebb az igazsághoz.
- Sok mindenben helyesen okoskodtak, de van, amiben merőben más a valóság, mint amit el lehetne még csak képzelni is.
- Mondja már, Carlson! - türelmetlenkedett Dave.
- Olyan biztos benne, hogy tudni akarja a múltat? Olyan biztos benne? - kérdezte vészjósló sejtést engedve Pit.
- A múlt a jövő bölcsője. Nem tudom mi lehetne olyan kellemetlen, hogy ne akarnék róla tudomást szerezni!? - vélekedett Dave, és értetlenül nézett Carlsonra.
- Tegye fel ezt! - nyújtotta felé a sisakot, - Legyen magáé a döntés felelőssége! Minden, amit tudni akar, vagy úgy véli tudnia kell, most már csak önön múlik! A tudás lehet segítség, de lehet korlát is.
Dave soha életében nem rettent meg semmilyen kihívástól, de most, ahogy Carlson feléje nyújtotta a sisakot, valami megmagyarázhatatlan bizonytalanság lett rajta úrrá és kissé még önmaga előtt is kellemetlenül érezte magát. Volt annyira hiú, hogy nem utasította vissza a felkínált lehetőséget és lassan, mintha félne valamitől, a fejére helyezte az idegenek által viselt tárgyat. A halk zümmögő hang kissé összerántotta idegszálait, de azonnal utána kellemes megnyugtató sugallat tolult agyába és minden feszültség egyszeriben szertefoszlott benne. Csak sejtette mit is kellene tennie, de fogalma sem volt - a már hallottak ellenére sem - hogyan működik ez az egész. Lassan letisztultak a gondolatai és próbált hangtalan kérdéseket feltenni önmagában s mintegy varázsütésre, tudta a kérdésekre a feleletet.
Kissé mókás volt, ahogy arcvonásai megváltoztak egyik pillanatról a másikra, amint az információk egymás után telepedtek meg tudatában. A hitetlenség és a döbbenet között változtak arcán a kifejezések, majd rövid idő múlva leemelte a sisakot és Pit felé nyújtotta.
- Igaza volt! Sokszor kellemetlenebb mindenre választ kapni, mint tudatlanságban maradni!
- Ezt csak az egyediségünkbe vettet tévhit mondatja most önnel, de ha elfelejti az emberi faj felsőbbrendűségét, meglátja, meg lehet barátkozni a gondolattal, hogy a kozmoszban nem mi vagyunk a csoda! - mondta barátságosan Pit, miközben azon töprengett, vajon a többiekre is ilyen hatással lesz-e mindaz, amit megtudtak.
- Beavatnának minket is abba amiről itt olyan nagy filozófiai vitát folytatnak? - törte meg a kissé feszült csendet Deb. - Talán mi is tudunk valamit kezdeni az információval!
- Kezdeniiiiiii? Mi a szart tudna kezdeni azzal, hogy silány másolatok vagyunk csak!? Nem az evolúció intelligens csúcsterméke, hanem egyszerű, megalkotott, létrehozott gyártmányok! ... Csessze meg! Na? Most tud ezzel valamit kezdeni?! - Pit szinte magán kívül üvöltött, amit a többiek nem egészen értettek.
- Nem értem! - mondta Deb Dave felé fordulva, de látszott, hogy idegesség uralkodik el rajta a hallottaktól.
- Nos, nem csodálom, mert nehéz is megérteni. - válaszolt Dave higgadt hangon, amivel a kissé elszabadult érzelmeket próbálta meg lecsillapítani - Egyik pillanatról a másikra átértékelődött minden, amit eddig magunkról képzeltünk... Valóban, hogy Pit szavait használjam, nem vagyunk az evolúció csúcsa. Megalkottak, megteremtettek bennünket... És ők... a teremtők. - mutatott a szarkofágokban fekvő idegenekre... A Föld múltjában, már jártak itt. Békések, okosak, intelligensek. Nem a természet hozta létre az emberi fajt, hanem ők... Egy kicsit beavatkoztak az evolúcióba. Na nem nagyon, épphogy csak létrehoztak egy értelmes fajt... Azt is csak úgy félig... A föld fizikai adottságaihoz alakítottak minket. Kódolva vagyunk. Az agyunk működését genetikai kódolással korlátozták a jelenlegire... Úgy látszik, nem merték megkockáztatni, hogy hozzájuk teljesen hasonlóak legyünk!
- Az emberiség naaaagy tetteit ismerve, el tudom képzelni milyen vadállattá váltunk volna egy ennél nagyobb teljesítményű aggyal! - vágott bele a döbbent csendbe Pit.
- A lemezt nem megtalálták, hanem várták! - folytatta Dave - Várták, mikor leszünk képesek arra, hogy üzenjünk esetleges más világok felé… És visszajöttek.
- Azt mondja, hogy az emberi agy is képes mindarra a fantasztikus teljesítményre, amire az idegenek képesek? - kérdezte teljesen izgalomba jőve Dr. Jensen.
- Ha a kódolás nem lenne, valószínűnek tartom. - helyeselt Dave.
- Nem mindegy, hogy kóddal vagy nélküle!? Így is túl nagy agya van az embernek! Mit számít az a kis kapacitástöbblet! ... Mocskot így is elő tudtunk állítani eleget! - Pit teljesen letargikus állapotba került és alig tudott magán uralkodni.
- Ez legalább némi magyarázatot ad az agykutatás tévútjaira. Ilyen irányban senki nem végzett kutatásokat. Inkább manipulálni, mint serkenteni igyekeztünk az emberi agyat. - szögezte le Gordon professzor.
- És mi van a jégsírral? Arra mi a magyarázat? - váltott témát Deb, hogy oldódjon kissé a felgyülemlett feszültség.
- Véletlen baleset… A teljes expedíciós terv egy véletlenen csúszott el. 2003 volt az eredeti érkezési időpont. Egy fekete lyuk gravitációs érintőjét használták fel, hogy a hajót felgyorsítsák a kellő sebességre, ahol már lehetséges a tér-idő ugrás, de egy előre nem látott és kikerülhetetlen szupernóva robbanás, amely a hajó útvonalát érintette, belökte őket a kritikus határon belülre, a fekete lyuk gravitációs terébe. Átestek egy másik idősíkba és a jelenük, egyik pillanatról a másikra a múltunkká változott! A pilóta, a fénysebesség átlépését követő időrobbanáskor még memorizálta az eseményeket és megadta a pályamódosítás adatait, aztán meghalt... A hajó automata navigációs rendszere lehozta őket, csak a kor nem volt már ugyanaz. Nem zuhantak le... csupán az idő jéggel temette be őket… Ezért sértetlen a gép. A hajó teljesen automatán landolt és a jégmezőn rekedt, évmilliókkal ezelőtt… A pilótának már nem maradt ideje a halála előtt, hogy letiltsa a hozzáférési lehetőséget a memóriabankhoz.... Hát ennyi! - fejezte be Dave, és maga is megdöbbent a némaságon, amivel ezeket a híreket fogadták a tudósok.
- Mindenesetre, érdekes magyarázatát kaptuk a Bibliának! - mondta Pit, - De még nincs vége a felfedezéseknek! Nézzék csak! … Ha a szemük hozzászokik a sisak sötétítőjéhez, érdekes látványban lesz részük.
Osinaro professzor feltette a fejére és várta a sötét ellenző mögött, hogy bekövetkezzen, amit Carlson mondott.
- Ez tényleg lenyűgöző, fantasztikus!
Eközben Gordon professzor is felvett egy sisakot és hasonlóan áradozott a látottakról.
- Egy precízen megtervezett, nyomtatott áramkörre emlékeztet az egész! - vélte Osinaro.
- Ez igazán nagyszerű! Mint a legbonyolultabb idegpályák az agyban! … Minden, mindennel összekapcsolva! ... Remek!... Ez a ködszerű anyag valami ismeretlen biológiai idegszövevényre emlékeztet… Ezek szerint, az ő agyukkal a sisak nélkül is képesek a gép bármely részével kapcsolatot teremteni! … Gratulálok barátom! - fordult Pit-hez, miközben óvatosan levette a szkafandert - A maga agya, úgy látszik némileg fejlettebb mindannyiunkénál!
- Ez olyan nagy újság magának? Tudhatta volna már előbb is! … Egyébként igaza van! Ez a köd, nem csak hasonlít az idegekhez, hanem az is! Biológiai anyag!
- Azt hiszem, kezdem érteni, hogy működik ez a masina! - szögezte le Gordon professzor, majd újból felhelyezte a sisakot - Ha nem tévedek, mikor majdnem lezuhant, eszébe jutott, hogy akár le is eshetne ilyen magasságból. Igaz? Aztán miközben zuhant lefelé, az agya villámgyorsan kavargott és azt gondolta nem akarok leesni.
-Iiigen, valami ilyesmi.
Dr. Colbeck is szerette volna kipróbálni és Pit felé nyújtotta a kezét, de Pit idegesen kapta el tőle a sisakot.
- Ha ez az agyament fegyverkonstruktőr belenézhetne ezeknek az ölőszerszámoknak a titkába, nem hiszem, hogy a következő generáció túlélné azt! … Mr. Henrikesen! … Ezt ne engedje, mégis csak maga itt a főnök!
- Dr. Colbeck... Azt hiszem ezt valóban el kellene halasztanunk, amíg többet megtudunk. ... Kérem!
- Én nem hiszek a, " ha nem lett volna " dolgokban. Ha nem lett volna az atombomba, ha nem lett volna a… Ááá! Még mindig úgy beszélek, mint egy tudatlan tudós. Még mindig nem fogtam fel igazán, hogy nem a saját fejődésünk gyümölcse vagyunk, pusztán korlátokkal ellátott alkotások! … Belátom, ennek tükrében teljesen érthető a kérése... Rendben van... De vajon mit kezd majd a világ ezekkel az információkkal?
- Ezt talán még ráérünk megemészteni… Itt lenne az ideje egy kiadós pihenésnek. Ma már eleget megtudtunk és ez - mutatott a hajó belsejére - nem szökik el!
Henriksen javaslata a legjobbkor hangzott el. Már túl nagy volt a feszültség a sok új ismeret és a felmerülő kérdések miatt.
- Azt hiszem, mindannyian csak egyetérthetünk Mr. Henriksen javaslatával. - mondta Gordon professzor - Egy kiadós alvás helyrebillenti a fáradt agysejteket.
Lassan, szó nélkül kezdtek gyülekezni a hajó közepe mellett, de mintha tartanának attól, ami Pittel történt, senki nem akart elsőnek az alattuk tátongó mélység fölé lépni. Gordon professzor bizonyult a legbátrabbnak. - Gondoljanak arra, hogy szerencsésen leérkeznek és nem lesz semmi baj! - mondta, miközben besétált a kör közepére. A többiek, most már felbátorodva követték és leereszkedtek a jeges talapzatra. Mikor kiléptek a hajó bejáratán, borzongás futott végig rajtuk, ahogy a sarki hideg, aminek nyoma sem volt odabent, az arcukba hasított. Békés, nyugodt sötétség fogadta őket, csak a hangárból kiszűrődő fény szakította fel a sarki éjszaka komor feketeségét. Osinaro professzor, mikor valamennyien kellő távolságra voltak a hajótól, rávilágított a csőre szerelt kis lámpával a fotoelemre és a hajó lassan, méltóságteljesen ereszkedni kezdett lefelé, míg meg nem állt a jégen, bezárva az idegen jövevények űrkoporsóját.
Az irányítóterem folyosóján Shon fogadta a némán bandukoló csapatot.
- Valami? - érdeklődött Henriksen.
- Csak a szokásos. A felvételek a laborodban vannak… Két napunk van, hogy a nemzetközi igazgatóság lemondjon és minden kódot átadjon Kosinskynek! … Egyébként minden rendben ment.
- Valami gondjuk van? - kérdezett közbe Osinaro professzor.
- Megoldjuk! - volt a kurta válasz. - De kezd az az érzésem lenni, hogy Carlsonnak igaza van… Ha ez a technika ilyen Kosinsky - féle kezekbe jut, a Föld többé már nem lesz ugyanaz.
- Jutottatok valamire az UFO-val? Vannak pilóták? Honnan jöttek? - ömlöttek a kérdések Shonból.
- Ne most! Mindannyian túl fáradtak vagyunk… és... nem tudom, igazán jó-e ha megtudod az igazságot! .... Majd reggel. Friss fejjel. - mondta Henriksen - Carlson, egy napja van, hogy jusson valamire! Ha úgy érzi, gondolom Osinaro professzor szívesen segít magának.
- Ó! Megtisztelő az ajánlat! Minden vágyam az volt, hogy egyszer egy professzor legyen a munkatársam! - gúnyolódott Pit, eléggé sértő módon.
- Kedves barátom, ne becsülje alá a csiszolt elmét. Az előbb láthatta mire képes az agy! - szólt közbe szelíden Gordon - Fogadjon el tőlem egy szerény tanácsot. Ne ítéljen, míg nem tudja mi rejtőzik a másik emberben!
- Hatalmas bölcsesség! … Nagy szarság! ... Hallgassa meg az én tanácsomat, talán többre megy vele az életben! … Mire megtudod, mi rejtőzik a másikban, már a hátadba szúrták a kést! Igyekezz elsőnek szúrni és a magad ura lenni! .... Na, ehhez mit szól?
- Ha pszichológus lennék...
- De nem az! … Eléggé felképelt már az élet ahhoz, hogy csak magamba bízzak! Amit nem tudok magam megoldani, arra nincs is szükségem! … Én ezután is ehhez tartom magam! - vágott vissza Pit és faképnél hagyta a társaságot, sietve a szobája felé vette az irányt.
Csak néztek a távozó után, majd Dave szólalt meg elsőnek.
- Mrs. McNiel. A végső döntésig kérném a kameráját. Nem akarok felesleges bonyodalmakat. Ugye megérti?
- Ne várja, hogy megértsem, de mint mondták, itt maga a főnök! - adta át a kamerát, kissé kelletlenül Deb.
- Mindenkinek jó éjszakát! Reggel döntünk majd a továbbiakról. - Dave miután elköszönt, még benézett a laborba, meghallgatta a felvételeket és pár perc múlva fáradtan dőlt végig az ágyán, úgy ahogy volt, ruhástól.
A legtöbbjük nyugtalanul járkált a szobájában. Gondolataik egyre csak a nap folyamán megtett felfedezések körül kavarogtak. Több mint egy óra telt el, mire valamennyien gondterhelten álomba merültek.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/149856