Tollas: Kígyóvonal XXX. (memoár)
Megjelent:
Témakör: Ezek vagyunk



Kígyóvonal XXX.

Kérte, hogy a nyár folyamán találkozzanak. És a dolgok most véletlenül összejöttek. Már biztos volt, hogy Kálmán megy a táborba. S az valahol ott volt Margit szülővárosa körül. Megígérte neki, hogy felkeresi. Akkor úgy gondolta, hogy egy másik padra is ráül ezzel az alkalommal. Az egyik pad ugyanis sarmadombi barátnője, Eszter volt. Ő meg azt közölte vele, hogy szeretné bemutatni édesanyjának. És ő azt is elfogadta. Margit után hozzá is bemehet. Kezdte a táborral. Hét-nyolc napot ott töltött. Kirándultak, szórakoztak, s az a néhány nap gyorsan elrepült. Hazafelé indult, s azon a vonalon várta Margit az állomáson. Nem látszott túl nagy öröm egyik oldalon sem. Későre járt az idő, mire hazaérkeztek. Otthon egy keveset beszélgettek. Éppen csak megvacsoráztak, mondott néhány szót magáról Kálmán, de a leánykérő elmaradt. Lefeküdtek. Másnap délelőtt városnézésre indultak. Csupa érdektelen dologról tárgyaltak. A lényeg talán annyi volt, hogy Margit kezdte magyarázni, miért utasította el az első közeledésekor.
– Tudod? Az vezetett félre, hogy gyakran láttalak abban a rosszhírű társaságban, amelynek neve a rosszhírű Nagy Zoliéhoz kapcsolódott.
Ő volt a vezére annak a társaságnak, amelynek az ügyében nyomoztak.
– Te is tudod, milyen volt a viselkedése, hogy milyen volt a vélemény róla. Későn bizonyosodtam meg róla, hogy te egészen más ember vagy.
Kálmán nem fűzött hozzá egyetlen szót sem. Egyikük sem érintett olyasmit, hogy a jövőben számíthatnak-e egymásra. Bementek a Feketetemplomba, meghallgattak egy orgonakoncertet. Mikor vége lett, már várták őket otthon az ebéddel. Lenyelték a falatjukat, és indultak az állomásra. A pénztárnál Margit észrevette, hogy Kálmán csak egy rövid szakaszra váltott jegyet. S az kérdőjeleket fogalmazott meg benne. De nem kezdeményezett vitát. A vonat elindult. Kálmán a negyedik megállóban leszállt. Tudta, hogy Eszter nem fogja várni az állomáson. Körülnézett, latolgatta, merre induljon. A barátnője elmondta, hogy merre, milyen irányba menjen, hogy rövid gyaloglás után elérje a faluját. Megválasztotta az irányt, és elindult. Hamar észrevette, hogy nem jó irányba halad, s némi gondolkozás után visszatért. Az állomásban, szerencséjére, azonnal kapott vonatot. Jegyet váltott – és nem neheztelve magára, megkönnyebbülve szállt fel a vonatra. Eszterrel egyhamar nem találkozott, így a kellemetlen magyarázkodásra nem került sor. Margit azután még írt Kálmánnak, amire ő már nem válaszolt. Annyira fájdalmas lehetett akkor, hogy Margit kiadta az útját?
Fiatal, világos, fényes mosolyú lány kezdett sétálgatni Sarmadomb utcáin. Mónika volt, a szövetkezeti iroda munkatársa. Helybeli munkatársával, barátnőjével rótták a falu néptelen utcáit. Úgy irányították sétájukat, hogy összetalálkozzanak Kálmánnal. S éppen a kapuja előtt meg is történt. A lány rögtön előadást tartott arról, hogy ő mennyire szereti az irodalmat.
– Nincs egy Csokonai-kötete? – kérdezte.
– De van, hogyne volna, ha egy ilyen szép lány akarja olvasni a költő csodálatos szerelmes verseit. Máris hozom.
A lányok meg összemosolyogtak, hogy milyen jól alakul a tervük. Valóságnak látszott, hogy Mónika szerelmes. Mikor a könyvet visszavitte, már látszott, s a napok teltével mindinkább megmutatkozott. Szerelmes mosollyal adta át a könyvet. Kálmán semmire nem gondolva vette el, s megegyeztek, hogy rövidesen ismét találkoznak.
– A könyvben nem találtál semmit? – kérdezte Mónika. – Majd nézz bele, ha az időd engedi!
Kálmán alig várta, hogy megismerje a titkot. A könyvben egy idézetekkel teli képeslapot talált, kiemelve Csokonainak A reményhez című versét. Mónika reményei megvalósulni látszottak. Néhány hónap múlva Kálmán jegygyűrűt húzott az ujjára, anélkül, hogy jól meggondolta volna. Az feltűnt neki, hogy Mónika nővérének férje többet játszik, szórakozik Mónikával, mint az édes feleségével. A kultúra szabadsága, hogy csak a megyei szervek jóváhagyásával lehetett előadni a kiválasztott darabot. Beküldte a javaslatát, de nagyon-nagyon hosszú várakozás után azt a választ kapta, hogy a darabot nem engedélyezik. Sarmadomb színpadán nem volt szabad életre kelteni Bródy művének mondandóját. Hozzátéve, magyar elvtárs volt a cenzor. Kálmánt ez elkeserítette, de felemelte fejét, és folytatta munkáját.
Úgy szórakoztak, mintha az lett volna a legtermészetesebb. Kálmán, féltékenységtől gyötörve, többször is leitta magát. Egyelőre hagyta, hogy vigye a víz, ahogy és ahová akarja. Nem tudta, hogy a Mónika édesanyja őt szeretné-e jobban, vagy inkább kislánya első szerelmét. Nagyon bonyolult volt az a helyzet. Kálmán megpróbálta azt a maga számára kihasználni. Mónika vasárnap délelőtt egyedül, illetve csak Kálmánnal maradt otthon. Színes, átlátszó lenge házi köpenyegben mutogatta kívánatos idomait. Bejátszották magukat az ágyba, s Kálmán úgy érezte, hogy most már az övé, és ki is akarta használni. Mónika határozott, erős védekezésébe ütközött. Nem erőszakoskodott. Mónikától úgy vált el, hogy az érintetlen maradt.
Azt a nemes tettét Kálmán egy májusi éjjelizenével jutalmazta. A zenészek, akik már sokszor húzták a fülébe, úgy játszották el Petőfi Éj van, csend és nyugalomnak éje című dalát, hogy Kálmánnak is nagyon tetszett, pedig már jó néhányszor hallotta. Onnan átmentek a Mónika barátnőjéhez. Ott Mózes, Kálmán kiváló barátja volt érdekelt. Miután végeztek, a zenészekkel együtt beültek a vendéglőbe egy sörre. Lemosták a karcokat a torkukról. A következő napok kellemetlen meglepetést hoztak. Kálmán román szakos kollégájával szokott felvételiztetni a város gimnáziumában. Mónika mamája figyelmükbe ajánlotta falusi rokonának felvételiző fiát. A vizsgája sikerült, s a szülők kifejezték hálájukat: pénzt küldtek rokonukhoz, hogy adja át a tanároknak. Mikor azok érdeklődtek, hogy eljutott-e a tanárokhoz a pénz, akkor derült ki, hogy a mama fiának vásárolt belőle vőlegényi öltönyt. A tanárkolléga többször is érdeklődött, de soha nem tudta meg, hogy miért nem kapott hálapénzt?
Kálmán meg Mónika között egyre romlott a viszony. Kálmán iszogatott, és csak aludni ment be Mónikához, aki aztán megsokallta, s úgy döntött, hogy a gyűrűt visszaadja, ami többször is megtörtént már, de mindig megbocsátottak egymásnak. Végül annak is vége szakadt. Kálmán délután is bement az iskolába. Elengedhetetlenek voltak a vérre menő sakkmeccsek. Egyszer csak nyílott a tanári szoba ajtaja. Egy nyolcadikos leányka lépett be. Egyenesen Kálmánhoz ment, és a kezébe csúsztatott egy apró, fehér kis csomagot. Anélkül, hogy megnézte volna, mi van benne, Kálmán a zsebébe tette. A sok próba után ő már tudta, hogy mi a kis csomag tartalma. Megköszönte a sorsnak, hogy egyelőre nem lett belőle házasember.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/149322