Tollas: Kígyóvonal XXVIII. (memoár)
Megjelent:
Témakör: Ezek vagyunk



Kígyóvonal XXVIII.

Érdemes volt lelkiismeretesen dolgozni. A pártatyák felfigyeltek Kálmánra és Zoltán kollégájára. Megjelentek az iskolában, s nem sokat kertelgetve, bejelentették, hogy a most érkezett két tanárral
akarnak beszélni. Bementek az igazgatói irodába, s elkezdődött a beszélgetés. Kálmán visszatért az iskolába.
– Németet tanultál-e, németórákat tudnál-e vállalni? – kezdte az igazgató.
– Sajnos, nem - válaszolta röviden. Annyit nem tudok, hogy kiállhatnék a gyerekek elé. A bizonytalanságot, a kapkodást, különösen a tévedéseket, hibákat nagyon hamar észreveszik, s annak a tanárnak soha nem lesz becsülete, tekintélye tanulói előtt.
– Akkor ajánlanék neked a magyar órák mellé román nyelvórákat a VII. osztályban, s ugyanabban az osztályban osztályfőnökséget. Azt tartják a kollégák, hogy kezelhetetlen az a társaság, nem lehet bánni velük. Úgy gondoltam, hogy egy olyan erőskezű fiatalember, mint amilyen te vagy, megtalálja a megoldást.
– Rendben van, igazgató uram, elvállalom. Zoltán kollégámmal úgy egyeztünk, hogy a magyar órákon megosztozunk.
– Ő elvállalta a németórákat – tette hozzá az igazgató.
- Akkor most már megegyeztünk. De holnap nem tanítással kezded tanári pályafutásodat, hanem kukoricaszedéssel. Mezőgazdasági gyakorlaton vagyunk a tanulókkal - tájékoztatta Magurai igazgató.
Befejeződött a gyakorlat, elkezdődött a tanítás. Három-négy napja taníthattak, mikor román szakos tanfelügyelő látogatott az iskolába, s be is ajánlkozott Kálmánhoz egy román órára. Egyáltalán nem rezelt be, magabiztosan fogadta a látogatót, magabiztos volt az órán is, s mikor kijöttek az osztályból, a tanfelügyelő megszorongatta a kezét, megdicsérte, és kérte, hogy ugyanolyan hozzáállással folytassa tanári munkáját. Folytatta volna, de az iskolai tevékenységet ismét meg kellett szakítania. A néptanács vezényelte ki nagyon értékes munkára. A szőlőhegyekre vonult, és a gyümölcsfákat, a szőlőtőkéket számolgatta, és ürítgette a poharakat. A szőlősgazdák mindenütt előzékenyen fogadták, s a poharakat újra és újra felkínálták. Ő meg szabadkozás nélkül ürítette őket. Estefelé már soknak bizonyult, és erősen szédelegve került haza. Fellegváron már próbálgatta, hogyan bírja a szeszesitalokat, s most Sarmadombon - különösen, míg meg nem házasodott – néhányszor szinte eszméletlenre itta magát. Olyankor másik reggel semmire nem volt jó. Az osztályba bement, de csak az ablakhoz vonult, szellőztette a fejét. A tanulók olyankor is úgy ültek a padokban, mint a szentek. Ettől eltekintve jól haladtak a dolgai, a tanítás színvonalán is javítani tudott. Napról napra felkészült az óráira, s az eredmények mutatkoztak is nemsokára. Csak a nevelőmunkája nem akart valamelyes sikert hozni, különösen a fiúkkal akadt sok dolga. A bányatelepről, meg a következő néhány lakásból Makarenko útonállóihoz hasonló, kezelhetetlen tanulók jártak be a sarmadombi iskolába. Ő meg azt mondta magában: ha a tanulók Makarenko útonállóihoz hasonlítanak, akkor ő is makarenkói módszerekhez folyamodik. Ez egyszerűen annyit jelentett, hogy vagy úgy viselkednek, ahogy ő elvárja, vagy a „lövök” megoldás következik, ami sokszor néhány kemény pofont jelentett. Könyvtáros is volt, és általában ott bonyolította le azt a nevelőmunkát. Szállóigévé vált közöttük a mondás.
-Vigyázzatok, mit csináltok, mert a könyvtárban köttök ki!
De csak rövid ideig volt arra szükség, mert tudomásul vették, hogy nem lehet folytatni azt, amihez az előző években hozzászoktak. Kezdték tisztelni, s természetesen ő is tisztelte tanulóit. Nem is csak, hogy tisztelte, de szerette is őket. Úgy viselkedett velük, mintha saját gyerekei volnának. A kollégák is kezdték észrevenni a változást, sokkal nyugodtabban tarthatták az órájukat. Kálmánnak meg különös örömöt jelentett, hogy több jó képességű gyerek is volt közöttük, és olyanok is, akik érdeklődtek az irodalom iránt, szerették a verseket, s aztán mások is követték a példájukat.
– KISZ-tagok-e – kérdezte a párttitkár. Remélem, igen, mert terveink vannak magukkal. Két ilyen képzett ember erősítené alapszervezetünket. Van-e valamilyen ellenvetésük?
Hát persze, hogy nem volt. Ki mert volna akkor ellent mondani a főnököknek? Minden úgy volt jó, ahogy ők akarták.
– Itt van az alapszervezeti szabályzat, tanulmányozzák, ismerjék meg, és a következő héten megtartjuk a tagfelvételt.
A gyűlésen kérdések alapján felmérték, hogy mennyire ismerkedtek meg az alapszabályzattal, de arra is kíváncsiak voltak, hogy mennyire ismerik az aktuálpolitikai helyzetet. A próbát kiállták, a résztvevők közül senkinek nem volt semmilyenkifogása. Ellenszavazatok és tartózkodások nélkül emelték őket a párttagok közé.
Zoltánban színészi hajlamok szunnyadtak, s úgy gondolta, hogy életre csalja őket. A Liliomfit tervezte színpadra. Magának a főszerepet osztotta ki, és vállalta a rendezést is. Rendezői elképzelése és színészi alakítása is kitűnő volt. Több előadást is megélt. Később Kálmán folytatni karta a haladó hagyományokat, s Bródy: A tanítónő című darabját akarta színpadra vinni. Csakhogy akkorra már odafejlődött a kultúra szabadsága, hogy csak a megyei szervek jóváhagyásával lehetett előadni a kiválasztott darabot. Beküldte a javaslatát, de nagyon-nagyon hosszú várakozás után azt a választ kapta, hogy a darabot nem engedélyezik. Sarmadomb színpadán nem volt szabad életre kelteni Bródy művének mondandóját. Hozzátéve, magyar elvtárs volt a cenzor. Kálmánt ez elkeserítette, de felemelte fejét, és folytatta munkáját.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/149225