Tollas: Kígyóvonal XXVI. (memoár)
Megjelent:
Témakör: Ezek vagyunk



Kígyóvonal XXVI.

Ragyogó napsütésben érkezett életének újabb színterére. Az első benyomásai egészen kedvezőek voltak. Szép, rendezett nagyközséget talált, nagyobbrészt újonnan épített házakkal. Arra figyelt fel, hogy azokból csak nagyon kevés volt befejezve. Ez azt jelentette, hogy az épületeket nem vakolták le, vörös téglaépületek mutatták magukat a látogatóknak. Azt is érdekesnek találta, hogy az új épületek szomszédságában öreg, nád- és szalmafedeles kunyhókat lehetett látni. Útja az iskolához vezetett, de azzal fogadták, hogy az igazgató nincs otthon. Kedves, fiatal felesége meg újszülött fiacskája, Miki fogadta.
–Kezét csókolom – és meghajolt. Egress Kálmán vagyok, magyar szakos tanár. Most végeztem tanulmányaimat, és ide, az újonnan épült iskolába kaptam kihelyezést.
–Isten hozta, kedves Kálmán, örvendünk az érkezésének. A férjem nincs itthon. Igen sokat van távol. Az, hogy ez az új tanév líceumi osztályokkal indul, a sok-sok megoldásra váró feladat elszólítja itthonról. Magurai Ilona vagyok – nyújtotta kezecskéjét.
Foglaljon helyet. Az öltözékemet most ne nézze, a gyermekét nevelő édesanya nem sok időt szentelhet a női pompának.
–Nem kell szerénykednie. Örvendek, hogy egy ilyen szép, csinos, fiatal kismama fogad érkezésemkor. Nőjön nagyra a gyermekük, és legyen sok örömük benne. Nem tudom, mennyire ismeri a falut. Azt köszönném meg, ha ajánlani tudna egy olyan családot, ahol befogadnának albérlőként. Szeretnék minél hamarabb elhelyezkedni, hogy aztán hozzáláthassak az iskolai munkámhoz. Így is későbben érkeztem, most szabadultam a katonaságtól.
–Valamennyire ismerem már a falut, de én is új vagyok még itt. Érdeklődöm a háziasszonyomnál, mi is bérletben lakunk itt.
Ahogy ők így elbeszélgettek, megérkezett az ifjú férj, az iskola igazgatója, Magurai Imre. Igen közvetlen, jó kedélyű fiatalember, kellemes társalgó.
–Üdvözlöm, tanár úr, Isten hozta, mi már nagyon vártuk. Értesültünk róla, hogy még egy kollégájával együtt fognak érkezni hozzánk. Egyelőre még mi sem tanítottunk, több időt töltünk a határon. A mi munkánk nélkül a kukorica nem kerülne be a raktárakba. Most is kinn vannak, és még folytatni is fogjuk. De gondunk lesz az elszállásolásával – ha megengeded -, az elszállásolásoddal -, mert a helyi vezetőség nem töri magát, hogy az érkező fiatal tanároknak lakást biztosítson. Elmegyünk néhány helyre, aztán te eldöntöd, hogy melyiket választod.
Köszönt a kismamának, s az igazgatóval együtt nyakukba vették a falut, hogy lakást találjanak. Nem is kellett túl sokat barangolniuk, az egyik helyen külön bejáratú szobát találtak. A család más gondolkozású volt, mint általában Sarmadomb lakói. A férj sokáig dolgozott a fővárosban, ahol munkája mellett annyi ismeretet, műveltséget szedett össze, hogy hazatérése után kilógott a falu lakói közül. A felesége is igyekezett felnőni hozzá. A Sarmadombi Bányavállalatnál dolgozott, felesége szép, fiatal lány volt, mikor összeházasodtak. Az igazgató úgy gondolta, hogy a többit majd nélküle is megoldják, köszönt, és elment. Kálmán a háziasszonnyal visszavonult, hogy megbeszéljék a feltételeket.
–A szobával meg vagyok elégedve – kezdte Kálmán az alkut. Szeretném bérelni. Mennyit kérne hónaponként?
–Úgy gondoltuk, hogy száz lej nem lenne sok.
–Én nem alkudozom – folytatta. Vegye úgy, hogy ebben már meg is egyeztünk. Én kosztra is bejelentkeznék, s szeretném, ha a mosást is elvállalná.
Megegyeztek. A végösszeg olyan nagyra rúgott, hogy ezer-ötvenlejes fizetéséből neki alig maradt valami. Eldöntötte, hogy kettőszázat hazaküld. Feltétlenül támogatni akarta – most a maga rendjén – kedves öreg szüleit. Annak azonban örvendett, hogy mindennapi fenntartásának gondjai egyelőre megoldódtak. A maga kényelmének biztosításáért nem sajnálta kiadni a pénzt. Meg aztán hamar tapasztalhatta, hogy a háziak kifogástalanul viselkednek vele. Szász bácsi kimondottan alázattal közeledett hozzá, s mindig alázattal szólalt meg, ha beszélgetni akart. Ludovika néni pedig a hasán keresztül közeledett hozzá. Jókat főzött, s a reggelit és vacsorát is elmaradhatatlanul felszolgálta. Ha késő éjszaka tért haza, az asztalon akkor is várta a vacsora. A szobát rendben tartotta. Ha neki valamiért nem sikerült – dolgozni ment a mezőre, vagy a szőlőhegyre - akkor a férjes lányát, Szelénkét bízta meg a rendtevéssel. Az ő férje román volt, s az anyuka úgy gondolta, hogy a tanár úr még boldoggá teheti a lányát. Művelt, halk szavú, fehérbőrű, vonzó nő volt. Mikor rá maradt a takarítás, úgy közeledett Kálmánhoz, hogy az félreérthetetlen volt, de ő nem akarta felvenni a kesztyűt. Szász bácsi iránti tiszteletből tette, de nagyon sokszor meg is bánta. Volt egy hugija, aki hetedik osztályos volt, mikor hozzájuk költözött. A falubeliek meg a kolléganők is azt kezdték terjeszteni, hogy Ludovika néni neki fogja meg a tanárbérlőjét. Neki az meg sem fordult a fejében. Éltek egymás mellett, mint viselkedni tudó emberek. Mikor megnősült, a leányka már tizenegyedikes volt, udvarlója akadt, és az édesanyja hirtelen hozzá is adta a lányát. Szász bácsit annyira lesújtotta a dolog, hogy könnyezve mondta el: a felesége Szelénkét is olyan gyorsan – ahogy kérője akadt – férjhez adta. Ahogy egyezséget kötött Ludovika nénivel, Kálmán visszament az iskolába. Akarta tudni, hogy milyen órákból áll össze a katedrája.
Nem kitérő ez a néhány sor. Hozzátartozik szervesen a történethez. Azt a vonalat gazdagítja, amely Egerfüge váratlan szülöttének legjellemzőbb karakterét bontogatja, színezi tovább. Fejtse meg az olvasó, melyik az a kedves jellemzője Kálmánnak? Aki helyesen ismerte fel, hogy melyik az a jellemző, az olvashatja tovább a történetet. Aki pedig nem, annak nem érdemes



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/149195