Pacsirta: A nyúlcipő (memoár)
Megjelent:
Témakör: Húsvét



A nyúlcipő

Tavasz. Húsvét... Húsvét. Tavasz... Mindig összetartoztak. Úgy kezdődött az életem, hogy tavasz volt. Aztán úgy folytatódott, hogy Húsvétra mindig tavasz lett, különösen a gyerekkoromra igaz.
Akkor még voltak igazi tavaszok. Vagyis, csak igazi tavaszok voltak. Nem ilyenek, mint most. Egyik nap ragyogó napsütés, enyhe idő, végre fellélegezhetünk, hogy megjött a várva-várt... itt van... hurrá!
Aztán másnap vad szél tombol, csakhogy fel nem lök bennünket, talán az eső is zuhog, imitt-amott havazik... aztán újra szelídül... majd megint támad... napokig nem látjuk a Napot, ilyen-olyan frontok ütnek, vágnak bennünket kupán... egyszer a fejünket fogjuk, másszor a csontjainkat fájlaljuk... Hová lettek a régi tavaszok? Az igazi tavaszok? Már csak az emlékeinkben élnek.

Gyönyörű tavasz volt akkor is. Kellemes meleg, langyos szellő cirógatott, a fákon a lomb friss, üde volt, a gyümölcsfák virágba borultak, a búza erőre kapott, hiszen dédelgette a hótakaró eleget, aztán amikor megszabadult tőle, nőni akart! Nőtt, és gyönyörű zöldbe borította a határt. A füves rész is szépséges volt a tanya körül. A zöld fű imitt-amott már a térdemig ért, de teli volt virágokkal. Nyílt a pitypang, a százszorszép, gólyahír, és valami apró kék virág, ami olyan volt mint a nefelejcs, csak az éppen vadon nőtt, és amilyen apró virágocskák voltak, olyan pazar színben pompáztak.
Ezen a szép tavaszi napon a Húsvétra készülődtünk. Azonban ezúttal, dupla ünnep volt nálunk, mert a Húsvét éppen a születésnapomra esett, március huszonnyolcadikára. Ez volt a harmadik születésnapom.
Édesanyám egész nap sütött, főzött, én meg természetesen ott tébláboltam körülötte a konyhában. Nem mintha sokat segítettem volna, viszont nagyon sokszor megkérdeztem, mikor jön már a nyuszi?
Estefelé apával mentem fészket készíteni, hogy legyen hová rakni a tojást a nyuszinak.
Füvet téptünk, azután én kiválasztottam egy nagy akácfát, hogy annak a tövében helyezzük el a fészket.
Apa megmutatta hogyan kell a fészket csinálni, és azt mondta, készítsek minél többet, hátha akkor több ajándékot rak bele a nyuszi. Biztatott, hogy ott arrább a búzában is legyen fészek, hátha nem merészkedik ilyen közel a házhoz az a nyuszi. Bele jöttem a fészek készítésbe, s mire besötétedett, legalább tíz fészek várta a nyuszit. No meg én...
Anya engem ágyba dugott. Azt mondta hagyni kell a nyuszit, nem állhatok őrt a fészeknél, mert akkor nem merészkedik oda és nem hoz semmit. Persze, elhittem, miért is ne hittem volna, úgyis korom sötét volt már, nem is láthatnék semmit... Vajon miért éjjel jár a nyuszi? Ezen töprengtem, amíg álomba nem merültem.

Reggel, még alig virradt, már talpon voltam, látni akartam mit hozott a nyuszi.
Kis kosarammal indultam, hogy összeszedjem a piros tojást. Közben csatlakozott anya és apa is, amint észrevettek. Egyenesen a búzába futottam, ami nekem térdig ért már, és a harmatos búzától csupa víz lett a lábszáram. A reggel hűvös volt, de ki törődött most azzal, csak gyűjtöttem a szebbnél szebb színes tojásokat, egyik fészekben piros volt, a másikban kék meg sárga, a harmadikban zöld, és persze maradtak fészkek üresen is. Hanem a nagy akácfa alatt volt a fészekben egy csokinyuszi és csibe is a tojások mellett. Meg is telt a kosárkám, indultam volna be a házba, de anya megkérdezte.
– Miért csináltál ilyen sok fészket?
– Apa mondta, ha sok fészek lesz, több ajándékot kapok. – Anya lesújtó pillantást vetett apára.
– Apa, ugye ebből a tojásból kelt ki a kis csibe? Apa, miért vette el a nyuszi a tyúktól a tojást?
Apa, miért a nyuszi hozza az ajándékot? – tettem fel a kérdéseket egymás után, nagyon komolyan. Apa benne volt a pácban. Egyfelől anya nézett rá sandán, másfelől én ostromoltam kérdésekkel. Azonban, ezúttal is kivágta magát.
– Azért kislányom, hogy ha apa nyakán szorul a hurok, akkor fel tudja venni a nyúlcipőt! – s ezzel futásnak eredt a gyepes úton. Álltam, néztem utána, majd elkiáltottam magam.
– Apa, mi az a hurok? Mutasd, milyen a nyúlcipőd...

Évtizedekkel később, amikor a kisfiammal együtt vártuk a húsvéti nyuszit, édesapám megkérdezte:
– Felkészültél, mit válaszolsz a fiad kérdéseire?
– Követem a példádat, Apa! Maradok a nyúlcipőnél. Az legalább emlékezetes marad.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/148362