Imágó versek - A Halál kertje

Feketévé aszott fák
tus-rajz ágai végén
levélváz terrakották:
Akasztott lelkek, holtak porhüvelyében.
Kacsok kanócára száradt
kabóca-dallam árad,
s pókfonál idegen a Hold
ízelt lábakra kattint kalodákat.

Van Gogh ül egy széken,
előtte vászon, rámered,
rajta Éjre-forgó
fekete lyuk remeg.
A keretre varjú hull,
mint hamu-hópehely,
s odavarrt csillogó
gombszemébe
az Ihlet
életet lehel.
Bújnál, de álomfátylad
nem használ ellene.
Károgna Ő, de csőrét
szomor-szömörce
indád nőtte be.

Patt helyzetre pattan szemed,
imágó-erdő avarában dúló
remény-labirintus játék ez,
bújócskáznak a csontok
s ropognak lépteim követve,
tekereg a Szándék,
s kundalíni-kígyóként
szisszen korhadt teste:
"Ne ébressszd fel Őt Bolond,
ez itt a Halál kertje! "