dvihallyne: A kőszamár (vers)
Megjelent:
Témakör: Ezerszín



A kőszamár

Több mint ötven évig
Esztergom városban
Török uralkodott,
Basa élt a várban.

Mikor szorongatni
Kezdték a seregek,
Kérte, hogy jöjjenek
Ügyes kőművesek.

Egy nagy kőszamarat
Velük építtetett,
Díszelgett a hegyen
Erődítés helyett.

Nevetett mindenki,
Hogy bolond a basa,
Eszének kőszamár
az emlékoszlopa.

Basa pedig mondta:
- Többet ér kőszamár,
mint az a sokféle,
igazi bőrszamár.

Esztergomnak várát
Ostrom alá vették,
Első csata után
Be még sem vehették.

Korunknak akkori
Legnagyobb költője,
Balassi Bálintnak
Ott lett a végzete.

Egy év elmúltával
Kezdődött az ostrom,
Basa már üzent is:
- Várat nem tarthatom.

- Feladom ezennel,
csak az a kérésem,
elvonulhassunk és
szamaram vihessem.

Nem bánta azt Pálffy,
Hadd vigye a basa,
Ha a szamarát ő
Annyira óhajtja.

Üggyel – bajjal tudták
A hajóra vinni,
Hallhatták a népet
Egyre csak nevetni.

Nem kacagtak soká
Szemük– szájuk elállt,
Hajón kalapáccsal
Szétverték a szamárt.

Csillogott a sok kincs
A napnak fényében,
Ami jól rejtve volt
Szamár belsejében.

Most már megértették,
De ugyan késő volt,
Hogy a " derék " basa
Szava miért így szólt:

" Többet ér a kőszamár
Mindenféle bőrszamárnál."






Megjegyzés: * Lengyel Dénes írása alapján.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/143486