malnaa: A boldogságról (esszé)
Megjelent:
Témakör: Elmélkedés



A boldogságról

A boldogság elég tág fogalom, talán első hallásra nehezen tudnánk megfogalmazni a jelentését, inkább csak körülírni lehet. Mi is a boldogság, mihez köthető? Ezen elmélkedem már napok óta…
A boldogság valakinek egy pillanat, egy perc, de van, akinek egy egész élet.
Nem adatik könnyen, küzdeni kell érte. Erőt, hitet ad, főleg ha kitartunk mellette és nem adjuk fel az első akadálynál, mely a boldogságunk előtt áll, hanem próbáljuk leküzdeni azt. A boldogság egy olyan hangulati érzés, mely kihatással van az életünkre, kapcsolatainkra. Aki hamar feladja a küzdést és csak ülve várja a megoldást, az véleményem szerint magát a boldogságot is valamilyen mértékben feladja.

Számomra mit is jelent ez az érzés?
Nekem az öröm, a megnyugvás, de legfőképpen az emberek, akik mellettem állnak. Meglátásom szerint küzdeni kell érte, míg el nem érjük teljesen. Napról-napra, egyre többet, egyre jobban.

Sokszor kopogtat az ajtónk előtt, de ha az apróbb kincseit nem vesszük észre és nem örülünk neki, mi alapján várhatjuk el a nagyobb boldogságot? Ez egy kincs, ami nem mindenkinek adatik. Nem kell gazdagnak lenni, hogy azok legyünk, mivel maga a boldogság egy érték, amit nem lehet megvenni, sem megfizetni. Filmekben, olvasott művekben az írók általában a legszegényebb embereket tüntetik fel a legboldogabb emberekként, szerintem ez sem véletlen. A boldogságot nem pénzben, hanem felbecsülhetetlen értékben mérjük.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/141190