Harmónia nélkül
Az éjszaka mélysége koldusalázat,
gondosan fátyollal kötözi be az elfáradt fákat.
A megakadt utakon testetlen kérdések
a dolgok értelme felett.
Meztelen tornyok éppen imát kongatnak,
az emberek óraütéssel alszanak.
Az összemosott álmokban
egymás mellé panaszolják a magányt,
a félbemaradt ölelések aztán mégis felragyognak.
A hajnalok roskatag lábakkal lépnek
a hangtalan napokhoz, a keresztfák felé,
majd a világosságot fonó reggelek szétnyitják
a csendet ünneplő madarak torkát.
És mégsem hallhatunk mást
csak a megzavart hangszerek hangját.