Frekventor: Az élmény (próza)
Megjelent:
Témakör: Ezek vagyunk



Az élmény

Fiatal híradó tiszt voltam a hetvenes években, amikor még nagy divat volt gyakorlatokra járni. A legtöbb kiruccanás a Bakony hegyre és környékére korlátozódott, néha akadt kivétel, szétszóródó alakulatunk egy része alkalmanként az alföldre is eljutott.

Történt, hogy a vezetékeseink nem kötöttek be időre a relékre, a kiküldött ellenőrzők azt jelentették, hogy nyomukat sem lelik, teljesen eltűntek az alföldi homokbuckák között Parancsnokunk végső megoldásként helikoptert kért a seregtől, az alegység felkutatására. Felmerült az esetleges meghibásodás veszélye, ezért engem jelölt ki a parancsnok a helikopteres kutatás végrehajtására. A javító műhely parancsnokaként természetesnek tűnhet, hogy bármit meg tudok javítani, ám ez közel sem volt követelmény a híradó tiszteknél. Főnököm jól tudta, ha technikai gond van, én vagyok a megfelelő erre a feladatra. Kézbe vettem a szerszámos táskámat és várakoztam a kijelölt leszállóhely közelébe.

Rövidesen erősödő dübörgés jelezte, hogy közeleg a kért helikopter. Gondoltam, majd érkezik egy kis MI-2, vagy KA, ehelyett egy MI-8-as harci gépet küldtek, mondván ez volt kéznél. A pilóta mögé tessékeltek, rövid bemutatkozást követően. Mutatták, hogy vegyem fel a sisakot, különben egy árva szót sem értünk egymás hangjából, hiába vagyunk egymáshoz nagyon közel. A sisakban lévő hallgatóból már tűrhetően értettem a belső beszélgetést. Amikor a pilóta átkapcsolt a külső adásra, jelentette a főnökének, hogy felszállunk, abból semmit sem lehetett hallani. Pokoli zajjal süvített a motor, forgott a szárny és a propeller, finoman elszakadtunk a földtől. Ahogy zsugorodott a táj, egyre többet láttam belőle, hatalmasra tágult a horizont…
- Repültél már? – kérdezte a főtörzs, a gép pilótája.
- Sokáig vitorláztam, de az nem ugyanaz.
- Akkor a hosszabbik úton megyünk, nézelődj nyugodtan.
Megbillent körülöttem a világ, éles szögben fordultunk rá egy keskeny szurdokra.
- Az ott a Cuha patak – mutatott le a pilóta.
Lejjebb ereszkedett, követtük a völgy vonulatát, a sziklák és erdők fölénk nyúltak, elállt a lélegzetem a táj szépsége láttán. Emellett dübörgött az adrenalin a testemben, hiszen félelmetes is volt a partoldalak közelsége, a gyors iram, mesterien vezette pont a két part között a helikoptert a pilóta. Elfogyott alólunk a völgy, nyílegyenesen kocogtunk az alföld felé, Balaton és Székesfehérvár között. Negyedórás monoton út következett, ennek a végén szólt a pilóta, hogy megérkeztünk a kijelölt pontra, innentől felderítést végzünk, cikk-cakkban haladunk, ha ismerőst látok, jelezzem. Levitte a gépet húsz-harminc méterre, és komótosan sorra vette a sávokat, én meg lestem lefelé kimeredt szemmel. Vagy nagyon jól álcáztak a vezetékesek, vagy nem is jártak erre, mert nyomukat sem leltük. Az egyik homokdomb alatt, látni véltem valami kábeldob féleséget. Szóltam a vezetőnek, aki még lejjebb araszolt a megjelölt területen. Ott volt a dob, üresen, a kábel vékony fonalát ki lehetett venni ilyen távolságból, lassan követtük. Egy falu határában eltűnt, kértem a pilótát, hogy tegyen le, utánuk nézek Egy legelőn, közel az úthoz leszálltunk, én meg nyakamba szedtem a lábam, mondván itt várjon meg, igyekszem vissza.

A falu határához értem, innen jól kivehetőnek látszott, hogy a kábelt az árokban vezették, a benne nőtt fű és gaz jól álcázta. A vonal mentén haladva rövidesen rátaláltam a végére, ahol az egész raj tanyázott. Ki nem találná senki, hol is települtek: a kocsma udvarán, afféle parkolónak használták. Bementem az ivóba, ahol egy hosszú asztalnál ücsörgött az egész társaság, söröskorsók tömege előttük. Szóltam a vezetőjüknek, egy tiszthelyettesnek, hogy jöjjön már velem ki egy kicsit az udvarra. Ott aztán nekiestem, kapott tőlem hideget-meleget, többek közt elmagyaráztam, hogy már a vezérkar is őket keresi, körözést akartak kiadni ellenük, és nem sajnáltak egy helikoptert tőlem a felkutatásukra. Sokba kerül ez neki, és ha az eszét használja, még ez is belefért volna, ha előbb elvégzik a szakmunkát, aztán iszogatnak. Rendelje ki a beosztottait és lássanak neki a telepítésnek, magam ellenőrzöm. A rajgazzal visszamentem a pilótához, megköszöntem a fuvart, és visszaküldtem a bázisra. Mire újra a kocsmához értem, már nyomuk sem volt, jó pár száz méterrel onnan értem utol őket, javában ment a telepítés. A hátralévő három kilométert rekordidő alatt teljesítették, az őrmester annyira beijedt, hogy esetleg fizetnie kell, hogy végig hajszolta a katonáit. Elérve a hírközpontot, bejelentkeztem a főnökömnél, aki utánam küldte a híradó javító műhelykocsit, a csatlakozások elvégzése után azzal baktattam vissza az alakulatomhoz.

Később még egy alkalom adódott helikopterezésre, amikor az osztrákoknál voltam protokoll látogatáson, megmutatták magasból a hegyeket, kopár sziklákat. A látvány meg sem közelítette a völgyben száguldás élményét, a gépek közt is óriási eltérések adódtak. Amíg az orosz gépen egy pillanatra sem volt bizonytalanság érzetem, kényelmes belső terében teljesen megbízhatónak tűnt az utazás, csak a tájban kellett gyönyörködni, az osztrákoké négyszemélyes létére pici, szűk, és bizonytalan gépnek tűnt, rezgett minden benne, a motor még az ülést is rángatta, a sok plexi ami körbevett, még fokozta a bizonytalanságot. Egyszerű tisztként akkor is nagy dolog volt, hogy ilyen gépekre ülhettem, a felejthetetlen élményre gondolva ma is varázslatosak az emlékek.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/140468