Rawelli: Bolyongó (vers)
Megjelent:
Témakör: Szerelem



Bolyongó

Nincs takaróm, fülembe gondosan
a Duna dorombol sötéten, parttalan,
éket ver belé pár hajó és osonva
egy gondolat körmével karistol hasztalan.

Nem pislogok, lassan font koszorúban
helyettem tépnek árnyakat a csillagok,
tíz, meg ezer éven át őrző odúm a
víz csonka bőrén tett azzá, ki vagyok.

Semmi fájdalom, lágyan bongva
olvad eggyé a maszatos éjszaka,
valami cirpelő bölcs mellett bontja
szárnyait a barna fák mély szaga.

Soha boldogabb, belül ezt érzem
nem lehetek, ha elgomolygok innen,
kilehelt lelkemmel most még elérem
az ölelő párát mely’ cirógat kinn, benn.

… hallgatok. Gyöngéd ég mosolyog
rám halkan, ezerízűn, selymesen.
Hát már itt is egy nevet motyog
E’ bús folyam minden fenyvesen…

Szépen minden éber kihuny.
Lomha moccanatban ringó pillanat
szívem simítva csak veled ingana.
De neved nélkül rímem sem lesz
soha.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/139964