Önítélet
szabdal arcomon rovátkát
kesernyés nappalok mögött,
verítékes éjjelek zaján át
dorbézol az utolsó hajnal,
az ocsúdás bíráskodik,
beismerés barázdál hangokon
garázdán, tagadom a pillanat súlyát:
vétkeim gyáván születtek,
dédelgetem meglétük magzatmázát;
elhallgatott mondatok,
árván felejtett érintéseim,
elfojtott dallamok ritmusa,
kegyetlenség koldusa.
Ki nem mondott szavak
korhadt
keresztet
állítanak.