Szabadvers a platánokról

megpróbáltam
halkan beszélni
hogy olyan legyen
mint a vízcsobogás
ahogy hóliszt hull hanyattfekvő városaimra
úgy elmondani

majd büszke lángba öntött rőt
betűkkel írtam neked verseket

kezeimmel jelt adtam és sírtam
akár a gyermekek
tenyeredbe rajzoltam zsemlét
kalácsot
barna kenyérillatot

de látod:
a nyár tépett gönceimet
mind a padlásra hordta
s a levert cserepeken át a víz
égi lúggal mossa-mossa…

arcod lassan áthidegül
zúzmarába öltözött
én nézlek
te mégy
a platánok között